Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert, amellyel a schengeni térségen kívülről érkező utasokat fogják vizsgálni – írta a Kurier.
Az új E-gates elnevezésű rendszerrel ellenőriznek mindenkit, aki például az Egyesült Államokból, Egyiptomból vagy Törökországból utazik be Ausztriába, vagyis még az osztrák állampolgárokat is megvizsgálják.
Az arcfelismerő rendszert októberben kezdik el kiépíteni, és decembertől élesítik.
"Hatékonyabb és gyorsabb vizsgálatra lehet majd számítani" – mondta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a Kuriernak adott interjújában.
Felidézte, hogy jelenleg uniós szinten tárgyalják a belépést és kilépést vizsgáló rendszer bevezetését, amely rögzítené az idegen országban eltöltött tartózkodási időt és a helyszínt. Arról is beszélt, hogy a jövőben nem csak a nem schengeni övezetből érkezőket vizsgálnák ilyen módon, hanem minden beutazót és ellenőriznék a buszon vagy vasúton érkező utasokat is.
A schwechati repülőtér vezetőjének tájékoztatása szerint évente 150 millió és 200 millió euró közötti összeget fordítanak biztonsági intézkedésekre, amely a repülőtér költségvetésének negyede. Az ellenőrzés szigorítására további százmillió eurót szánnak majd.