Világ MTI 2017. június. 22. 15:59

Tusk: az ukrán vízummentesség a végső búcsú a Szovjetuniótól

Az Európai Tanács elnöke megdicsérte Ukrajnát, és elismerését fejezte ki, amiért ennyire védelmezik az ország függetlenségét.

A következő hetekben befejeződhet az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodással kapcsolatos munka, ami fontos ahhoz, hogy Ukrajna stabil és biztonságos állam legyen, gazdasága pedig növekedjen – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után csütörtökön.

Tusk ukránul elmondott nyilatkozatában méltatta Ukrajnát az elmúlt években tanúsított "türelem és következetesség" miatt. Ugyanilyen türelmet és következetességet kért a korrupció és a visszaélések elleni harcban.

A tanács elnöke gratulált Ukrajnának, hogy a háborús körülmények ellenére sikerült megfelelnie az uniós beutazást biztosító vízummentesség követelményeinek, továbbá elismerését fejezte ki Kijev bátorságáért és elszántságáért, amellyel a kelet-európai ország a függetlenségét védi.

"Önöknek minden apró sikerért kemény munkával, és sajnos a vérükkel kellett megfizetniük. Mindent megérdemelnek, amit elértek" – fogalmazott Tusk.

Petro Porosenko a találkozót utáni sajtótájékoztatón elmondta: a vízummentesség történelmi fordulópont Ukrajnának, mert ez a végső búcsút jelenti az egykori Szovjetuniótól, az orosz birodalomtól.

Az ukrán elnök szerint azokat a reformokat, amelyeket más kelet-európai országok csaknem húsz évvel ezelőtt már meghoztak, Ukrajnának nehéz körülmények között sikerült rövid idő alatt teljesítenie. Ezzel a lépéssel Ukrajna soha nem látott közelségbe került az Európai Unióhoz.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.