Világ MTI/hvg.hu 2017. június. 19. 12:35

"Agresszió" – orosz–amerikai pengeváltáshoz vezetett a szíriai harci gép kilövése

Egy amerikai vadászgép vasárnap lelőtt egy szíriai kormánygépet, amely a hivatalos közlés szerint az Iszlám Állam elleni bevetésen volt. Moszkva agressziónak és terroristákat támogató cselekedetnek minősítette a lépést.

Agressziónak és terroristákat támogató cselekedetnek nevezte hétfőn Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, hogy egy amerikai vadászgép előző nap lelőtte Szíriában a hadsereg egyik haci repülőgépét.

"Ezt úgy kell tekinteni, mint a nemzetközi jogi normákat semmibe vevő amerikai irányvonal folytatását" – mondta Moszkvában újságíróknak Rjabkov.

A szíriai hadsereg vasárnapi közleményében vérlázítónak minősítette a repülőgép lelövését, amely állítása szerint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni bevetésen volt. A repülő lezuhant, darabokra tört, pilótáját eltűntnek nyilvánították.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnapi közleményében azt írta, hogy a szíriai kormánygépet egy koalíciós partnere, a kurd és arab milíciákból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ernyőszervezet védelme érdekében lőtték le. A közlemény szerint a szíriai Szu–22-es vadászbombázó Rakkától délre, a koalíció által támogatott erőket bombázta.

Hirdetés