Világ G. M. 2017. május. 14. 22:00

Merkel ma félig megnyerte az őszi parlamenti választást is

Tartományi választásokat tartottak a lakosságában és gazdasági erejében Hollandiához mérhető Észak-Rajna-Vesztfáliában, és nagy meglepetésre a konzervatív CDU magabiztosan nyert, és velük taroltak a liberálisok is. Angela Merkel őszi esélyei pompásabbak nem is lehetnének.

Ha hozott eddig lázadást 2017, akkor azt Észak-Rajna-Vesztfáliában érdemes keresni. A késő esti adatok szerint a kereszténydemokraták Armin Laschet (borítóképünkön) vezetésével 33 százalékkal végeztek az első helyen (öt évvel ezelőtt 26 százalék volt az eredményük). Ezzel megelőzték az iparvidéken hagyományosan erős szociáldemokratákat, akiknek az eddigi adatok szerint be kell érniük 31,5 százalékkal (39-ről zuhant le ezzel az SPD). Hannelore Kraft minden bizonnyal elbukta a miniszterelnöki posztot.

Hannelore Kraft bukta miniszterelnöki posztját
MICHAEL KAPPELER / DPA

Harmadikok lettek meglepetésre a liberálisok, avagy szó szerint a szabad demokraták. Az FDP 12,6 százalékot szerzett, ami önmagában is jelentős az öt évvel ezelőtti 8 százalékhoz képest. Még érdekesebb azonban a jó szereplésük, ha figyelembe vesszük, hogy 2013-ban, a legutóbbi országos választásokon az 5 százalékos küszöb alatt maradtak. Az FDP a jelek szerint megcsinálhatja szeptemberben a bravúrt, amit az SZDSZ képtelen volt bemutatni: négy év távollét után visszatérhet az országos törvényhozásba.

Ahol van két sugárzó győztes, ott van pár vesztes is. A szociáldemokratákon kívül a Zöldek is sebeiket nyalogathatják vasárnap este. Öt év koalíciós kormányzás után támogatóik közel felét elvesztették, 11 százalékról 6,3-ra estek vissza a Düsseldorf központú tartományban. De nem lehet őszinte a szélsőjobboldali AfD öröme sem. Bár a párt történetében először bejutott a tartományi parlamentbe, 7,3 százalék körül maradó eredményük nem mutat számukra fényesebb jövőt őszre.

A kalózpárt a várakozások szerint tiszavirág-életűnek bizonyult, és kiesett a tartományi törvényhozásból, míg a balpárt hiába duplázta meg eredményét, hajszállal a küszöb alatt maradt.

ROLF VENNENBERND / DPA

A pártok és a megfigyelők már szeptemberben járnak gondolatban. Angela Merkel negyedszer is nekifut, és vezetésével eddig minden alkalommal győztesen került ki a CDU (és bajor testvérpártja, a CSU) a Bundestag-választásokból. Ez alkalommal több bizonytalansági faktor is volt, és persze van. Részint a kancellár menekültpolitikája, amely a magyar kormánysajtó szerint romba döntötte Németországot. Valójában azt lehet megfigyelni Rostock és Saarbrücken között, hogy a menekültkérdés a központilag fenntartott mesterséges hisztériakeltés nélkül lassan hátrébb csúszik a napirendi pontok között.

Nem Schulz a kérdés, hanem Kohl rekordja

Merkelre ráijesztett Horst Seehofer bajor miniszterelnök, aki a szélsőjobbtól rettegve igyekezett jobbra tolni a konzervatív pártokat. A CSU első embere a jövőben valószínűleg visszább vesz Merkel támadásából, a kancellár stratégiája ugyanis működni látszik. Igazi gondban Martin Schulz van. Az Európai Parlament volt elnöke tarolt az év eleji közvélemény-kutatásokban, és most a harmadik tartományi választási vereségbe fut bele pártja a Bundestag-voksolásra készülve.

A kancellár annak is örülhet, hogy az FDP feltámadt. A szabad demokraták kiutat jelenthetnek a berlini nagykoalícióból. Vasárnap este nagyot nőtt az esélye, hogy Merkel újabb négy évre kap kancellári megbizatást a német választóktól, és onnan már csak rajta múlik, hogy ciklus közepén helyet ad választott utódjának, vagy behozza Kohl kancellár 16 éves rekordját Németország élén.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.