2017. április. 15. 08:55 MTI Utolsó frissítés: 2017. április. 15. 11:27 Világ

Sokkal több áldozata van az amerikai óriásbombának, mint mondták

A korábban közölteknél majd háromszor több, legalább 90 szélsőséges halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében.

Pénteken az afgán védelmi minisztérium az állította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 harcosa halt meg. A dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül az IÁ viszont cáfolta, hogy a támadás halottakat vagy akár sebesülteket követelt volna a soraikból.

Eszmail Sinvar, annak az Acsin nevű körzetnek a kormányzója, amelyben az óriásbombát ledobták, szombaton azt mondta, hogy a dzsihadista szervezet 92 harcosa halt meg a légicsapásban. A robbanásban a fegyveresek három föld alatti alagútja megsemmisült.

Az amerikai hadsereg csütörtökön első ízben vetette be a GBU-43 típusú MOAB bombát, amely "minden bombák anyjaként" is ismert. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bomba a legnagyobb pusztító erejű nem nukleáris harceszköz az amerikai hadsereg arzenáljában.

A hadsereg tisztségviselői szerint a MOAB-ot egy MC-130-as típusú katonai szállítógéppel juttatták célba, hogy megsemmisítse a dzsihadisták által kiépített barlang- és alagútrendszert az afganisztáni Nangarhar tartomány Acsin körzetében.

Ez volt az első alkalom, hogy az iraki háború alatt kifejlesztett MOAB-ot harctéren vetették be.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.