Világ MTI 2017. április. 05. 09:47

Átkutatták a szentpétervári metrórobbantó lakását a nyomozók

Autószerelő volt és éttermekben dolgozott Szentpéterváron a hétfői metrórobbantás feltételezett elkövetője. Keresik Akbarzson Dzsalilov esetleges társait, és vizsgálják, köze volt-e az Iszlám Államhoz.

Átkutatta a szentpétervári metrórobbantás feltételezett elkövetőjének lakását az orosz Nyomozó Bizottság – közölte szerdán Szvetlana Petrenko, a legfontosabb bűnügyekben nyomozó szövetségi hatóság szóvivője.

Alekszandr Basztrikin, a hatóság vezetője elrendelte, hogy kutassák fel a merénylő esetleges tettestársait, és derítsék ki, kapcsolatban állhatott-e Akbarzson Dzsalilov az Iszlám Állammal.

A szentpétervári metróban hétfőn elkövetett robbantásban 14-en haltak meg, 49-en pedig megsebesültek. Szerda reggelre a halottak közül egy kivétellel mindenkit sikerült azonosítani. A terrortámadás elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára.

A Kirgizisztánban születetett, de orosz állampolgárrá vált 22 éves Dzsalilov hat évig élt Szentpéterváron, egyebek között autószerelőként, illetve szusiéttermekben dolgozott. Muszlim vallású volt, de környezete nem tartott fanatikusnak.

Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy Dzsalilov februárban visszatért Kirgizisztánba, ahol felkészítést kaphatott a merénylet elkövetéséhez. A RIA Novosztyi hírügynökség tudomása szerint a pokolgép véletlenül lépett működésbe hétfőn a szentpétervári metróban. Ezt az állítást hivatalosan azonban nem erősítették meg.

Közben az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság szerdán közleményben cáfolta a sajtóban megjelent értesülést, amely szerint több orosz nagyvárost is terrorveszély fenyegetne.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.