Ötre emelkedett a szerda délutáni londoni merénylet halálos áldozatainak száma, egyikük a parlament épületébe késsel bejutni próbáló támadó – jelentette be a brit rendőrség.
- Szerda délután egy autó felhajtott a Westminster híd járdájára, ahol több embert elgázolt.
- A sofőr ezután a brit Parlament épületéhez hajtott, ahol kiugrott az autóból, és késsel rátámadt egy, a bejáratnál posztoló rendőrre, akinek a társai lelőtték, a férfi meghalt. Később a sérült rendőr is életét vesztette.
- A rendőrség terrorcselekményként tartja nyilván a történteket.
- London belvárosának közlekedése megbénult, a Parlamentben éppen zajló ülést felfüggesztették.
A támadón és a halálra szúrt rendőrön kívül három civil halt meg. Mark Rowley, a brit terrorelhárítás vezetője arról is beszámolt, hogy a sebesültek száma összesen negyven.
A hatóság tudni véli, hogy ki volt a merénylő, de személyazonosságát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Elmondták azt is, hogy azt feltételezik, iszlamista terrorcselekmény történt.
Rowley közölte, hogy az emberek megnyugtatása érdekében a következő napokban több fegyveres rendőr lesz az utcákon, az ügyön pedig rendőrök százai dolgoznak.
A terrorelhárítás vezetője megnevezte a meghalt rendőrt is. A késes támadó leszúrt áldozata Keith Palmer, 48 éves volt.
Ugyancsak szerda este a brit miniszterelnök bejelentette, hogy nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint. Theresa May erről azután beszélt, hogy részt vett a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) ülésén.
Az országban így továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.