Világ MTI 2017. március. 20. 13:51

Orbán fegyverét vetné be Lengyelországban a Kukiz' 15

A jobboldali ellenzéki párt szerint újból felmerült az EU által tervezett kényszerkvóták megvalósításának veszélye, ezért kvótanépszavazást kell tartani.

Népszavazást kezdeményezne az Európai Unión belüli menekültátirányítás elutasításáról a harmadik legnagyobb lengyel parlamenti párt, a jobboldali ellenzéki Kukiz' 15 – jelentette a hétfői lengyel sajtó a tömörülés vezetőjének, Pawel Kukiznak a Facebook közösségi honlapon tett bejegyzésére hivatkozva.

Pawel Kukiz azzal indokolta a kezdeményezést, hogy újból felmerült az EU által tervezett kényszerkvóták megvalósításának veszélye. "Biztos forrásokból tudom, hogy németek azt tervezik: a volt kommunista országokba, köztük Lengyelországba küldenék azokat a menekülteket, akiket nem tudtak azonosítani" – írta az ellenzéki pártvezető Facebook-bejegyzésében.

A Wirtualna Polska internetes hírportál a múlt heti hollandiai választások előtt kipattant holland-török viszállyal hozta összefüggésbe az ellenzéki párt kezdeményezését, valamint azzal, hogy Ankara a migrációs hullám feltartóztatását célzó tavaly márciusi EU-török megállapodás felmondásával fenyegetőzik, sőt részben már fel is függesztette azt. 

"Sajnos újból vissza kell térnünk az aláírásgyűjtéshez" – írta Kukiz. Pártja ugyanis még 2016 elején állt elő a kvótaügyi népszavazás kezdeményezésével. A referendum kiírásához szükséges 500 ezer aláírásból 350 ezret össze is gyűjtöttek, majd idén februárban felfüggesztették az akciót, arra hivatkozva, hogy a lengyel kormánypárt is ellenzi az uniós kvótát.

A hiányzó 150 ezer aláírást Kukiz a nyár végéig gyűjtené össze. A népszavazáson a lengyelek a következő kérdésre adhatnának választ: "Egyetért-e azzal, hogy Lengyelország az EU-n belüli menekültelosztási rendszer keretében menekülteket fogadjon be?".

Hirdetés