Világ MTI 2017. március. 19. 08:30

Megint be akartak hatolni a Fehér Ház területére

Azt mondta az autós, hogy pokolgép van nála.

Őrizetbe vettek egy férfit, aki szombat éjjel gépkocsijával nekihajtott Washingtonban a Fehér Ház egyik ellenőrző pontjának és azt állította, hogy pokolgép van nála - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.

Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a CNN azt közölte, hogy a gépkocsiban nem találtak robbanószerkezetet, de megerősítették a Fehér Ház biztonsági őrizetét. A hatóságok egyelőre nem erősítették meg a hírtelevízió értesülését. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.