Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Magyarországnak semmi szüksége sincs arra a hangsúlyosan baráti viszonyra, amelynek fenntartásával az Orbán-kormány keresi Moszkva politikai jóindulatát – állítja Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-kutató. Szerinte az is arcpirító, ahogy a magyar külügyek irányítója Magyarország valós veszteségeit durván eltúlozva próbálja megindokolni az Oroszország elleni EU-s szankciópolitika szükségtelenségét.
hvg.hu: Mi a nagy magyar-orosz barátság oka?
Sz. Bíró Zoltán: Mindkét félnek előnyösnek tűnt az utóbbi években a különleges kapcsolatok életben tartása és folyamatos demonstrálása. Putyin számára az után nőtt meg a magyar kormányfővel ápolt jó viszony fontossága, hogy Oroszország az ukrajnai válság nyomán egyre inkább elszigetelődött Nyugaton. Különösen a maláj gép 2014-es kelet-ukrajnai tragédiája után fogyott el a levegő Moszkva körül, mértékadó hatalmak az utasszállító gép lelövése után nem keresték a kapcsolatot Putyinnal, vagy ha igen, akkor kizárólag az ukrajnai válság megoldásáról voltak hajlandóak tárgyalni vele. Ebben a helyzetben Moszkva számára fontos volt, hogy egy EU-tagállam – dacolva a közösség többi tagjának álláspontjával – kész továbbra is jó politikai kapcsolatokat fenntartani vele.
hvg.hu: Mégsem tűnik úgy, hogy Putyinék számára kivételezett helyzetben lennénk.
Sz. B. Z.: Valóban, ez nem akadályozta meg az oroszokat abban, hogy időnként Magyarországot pellengérre állítva „bizonyítsák” az EU állítólagos kétértelmű politikáját. A Hídfő.net-en például olyan hamis információkat hoztak nyilvánosságra, amelyekkel megpróbálták kétségbe vonni az EU szavahihetőségét a közösség ukrajnai fegyverszállításait illetően. A közölt képek és dokumentumok azt a látszatott próbálták kelteni, hogy van olyan EU-ország, mégpedig Magyarország, amelyik fegyvereket szállít Ukrajnának. Mindez azt mutatta, hogy orosz részről a „barátságot” készek azonnal felülírni, ha a pillanatnyi érdekek ezt szükségessé teszik.
hvg.hu: Mennyire realitás egy barátságos és kiegyensúlyozott magyar-orosz kapcsolat?
Sz. B. Z.: Magyarországnak normális körülmények között persze természetes igénye, hogy kiegyensúlyozott politikai és gazdasági kapcsolatokat tartson fenn a közelében lévő Oroszországgal. A probléma az, hogy Oroszország körül már régen nem normálisak a körülmények. Moszkva 2007 környékén még a nemzetközi jog szabályait betartva politizált, sőt még a 2008-as grúziai beavatkozás is jelentősen különbözött a nemzetközi normákat felrúgó 2014-es ukrajnaitól. A kaukázusi ötnapos háborút az akkor még ellenzékben levő Orbán Viktor a Szovjetunió 1956-os magyarországi beavatkozásához hasonlította. A Krím annektálása kapcsán azonban már nagyon visszafogott volt.
hvg.hu: Mi áll a hangnemváltás mögött?
Sz. B. Z.: Orbán számára valószínűleg azért lett értékes Moszkva barátsága, mert 2010-es beiktatását követően hamar feszültté vált Budapest és Brüsszel viszonya, és ilyen helyzetben előnyösnek tűnt, ha Magyarország egy erősebb hatalomnak nekitámaszthatja a hátát. Azt is gondolhatta a magyar miniszterelnök, ha anyagi gondjai támadnak, akkor a 2002 és 2008 között gyorsan növekvő Oroszország megbízható kiegészítő hitelforrás lehet. A jelek szerint nem vette észre, hogy már 2012-től megmutatkoztak az orosz gazdaság nehézségei: 2012 első negyedévétől elkezdődött a növekedés lassulása. Az orosz gazdaság bővülése – noha az olaj ára ekkor még jócskán 100 dollár fölött alakult – már az ukrajnai válság előtt lényegében leállt. Ami pedig a nukleáris együttműködést illeti – annak idő előtti bejelentése, elő nem készítettsége és a verseny elmaradása –, megválaszolatlan kérdések sorát veti fel, miközben nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy az ügylet valójában nem Magyarország, hanem egy szűk csoport érdekeit szolgálja.
hvg.hu: Megépül egyáltalán Paks?
Sz. B. Z.: Több jel mutat arra, hogy az atomerőmű építésének előkészületei vontatottan haladnak. A magyar-orosz kapcsolatok kezelése kevés kézben összpontosul, ezért nehéz rálátni azok alakulására. De ha Oroszország fontosnak tartja ezt a projektet és Magyarországot, akkor biztos, hogy lesz pénz erre, még ennél súlyosabb gazdasági körülmények között is. Változhat viszont a helyzet, ha Vlagyimir Putyin és Donald Trump tartósan szót ért egymással, mert ebben az esetben valószínűleg csökkeni fog Magyarország fontossága.
| Mire megy az amerikai és az orosz elnök egymással? |
| Putyin és Trump viszonyának várható alakulásáról a friss HVG Három az igazság? című cikkében olvashatnak. |
hvg.hu: De miért van szükség arra, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter külön is hangsúlyozza, személyes öröme is, hogy találkozhatott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Vagy arra, hogy új emlékművet állítsunk a vörös hadsereg katonáinak?
Sz. B. Z.: Azt hiszem e gesztusok egy része fölösleges és túlzó. De ebbe a körbe tartozik az a kétértelműség is, amellyel a szankciók ügyét kezeljük. Arcpirító, ahogy magyar külügyek irányítója Magyarország valós veszteségeit durván eltúlozva próbálja megindokolni az Oroszország elleni EU-s szankciópolitika felülvizsgálatát. Először tavaly nyár elején futottam bele egy lett portálon a magyar külügyminiszternek abba a nyilatkozatába, amelyben azt állította, hogy a magyar veszteségek két év alatt, vagyis 2014 és 2016 nyara között elérték a 4-4,5 milliárd dollárt. Ez rögtön gyanúsnak tűnt, mert hogyan lehet ekkora a veszteség, amikor a legsikeresebb évben, 2008-ban sem érte el a teljes magyar export értéke a négymilliárd dollárt. És persze azért is tűnt felettébb hiteltelennek a külügyminiszter állította nagyságrend, mert az orosz ellenszankciók lényegében csak egy tételcsoportot, a mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket érintik. Ezek értéke pedig az elmúlt huszonöt évben soha nem haladta meg az évi 300 millió dollárt.
A közelmúltban a Portfolio szakértői pontosan kiszámolták, hogy a magyar veszteségek az elmúlt két és fél év alatt aligha haladhatták meg a 650 millió dollárt. Még korábban, tavaly decemberben az osztrák gazdaságkutató intézet, a WIFO is kiadott egy jelentést, amelyben áttekintette az EU országainak a szankciós politikából következő 2015-ös veszteségeit. Az intézet az EU-szankciókból eredő teljes „kárát” 17,6 milliárd euróra tette. A legnagyobb vesztes a szankciós politika iránt leginkább elkötelezett Németország volt, több mint hatmilliárd euróval. Utána Franciaország következett 1,7 milliárddal, míg Olaszország veszteségei még az 1 milliárd eurót sem érték el. A mindenféle politikai elfogultságtól mentes elemzés Magyarország veszteségeit 300 millió euróra becsülte, s ha ezt elfogadjuk, akkor az elmúlt két és fél év veszteségei nem lehetnek nagyobbak 700-750 millió eurónál. Szijjártó viszont a közelmúltban a Kommerszant című moszkvai napilapnak, majd a Reutersnek nyilatkozva már 6,5 milliárd dollárról beszélt. Ennek pedig csak egyetlen oka lehet: a szankcióellenes magyar politika alátámasztása.
