Világ MTI 2017. január. 26. 13:35

Gyorsvasút menne a Siratófalig, a palesztinok gyarmatosítást kiáltanak

Az izraeli kormány meghosszabbítaná a Tel-Aviv-Jeruzsálem gyorsvasutat. Van olyan terv, amely szerint egészen a jeruzsálemi óvárosig érne a föld alatti alagút. A palesztinok máris tiltakoznak.

Jiszrael Kac közlekedési miniszter bejelentette, hogy megrendelte a megvalósíthatósági tanulmányok és tervek elkészítését a Tel-Aviv-Jeruzsálem gyorsvasút meghosszabbításáról, amely így az óvárosig, a Siratófalig érne – értesült csütörtökön a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál Izraelben.

A közlekedési miniszter terve politikai okokból várhatóan súlyos vitákhoz vezet majd, mert a Palesztin Hatóság az ötlet első felvetésekor, novemberben "gyarmatosító projektnek" bélyegezte az óvárosi vasútállomás gondolatát.

A tervek szerint egy 50-80 méterrel a föld felszíne alatt futó alagútban jutna a vonat a Jeruzsálem szélén lévő központi pályaudvartól az óvároshoz. Jelenleg két lehetőséget mérlegelnek az izraeli közlekedési minisztériumban: az egyik szerint a Siratófal közelében, de az óvároson kívül lenne a vasútállomás, a másik szerint pedig az óváros területe alatt.

Az építkezés költségeit körülbelül 510 millió dollárra becsülik. Ha megvalósulnak a tervek, akkor a jövőben az izraeliek és a turisták közvetlen vasútvonalon juthatnak majd el a Földközi-tenger partjától egészen a Siratófalig.

Jeruzsálem keleti fele, benne az óváros és a Siratófal az 1948-as izraeli függetlenségi háborút követő tűzszüneti vonalak alapján Jordániához került, és egészen 1967-ig, a hatnapos háborúig, ennek az országnak volt a része.

Izrael 1967-ben elfoglalta Jeruzsálem keleti felét, majd 1980-ban törvényben mondta ki annektálását, a város egységét és fővárosi státuszát. Az izraeli döntést a nemzetközi közösség nem ismerte el, és ezért a legtöbb külföldi nagykövetség továbbra is Tel-Avivban működik. A palesztinok is maguknak követelik Jeruzsálemet, államuk felállítása után Kelet-Jeruzsálemben szeretnék létrehozni fővárosukat.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.