Megölték a Hamász drónmérnökét
A palesztinok Izraelt vádolják a merénylettel.
A Hamász katonai szárnya közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a lelőtt Zavahri irányította pilóta nélküli légi eszközeik fejlesztésének programját. Közleményük szerint a negyvenkilenc éves tunéziai drónszakértő tíz évvel ezelőtt csatlakozott a palesztin szervezethez.
A libanoni síita Hezbollah szervezetnek is dolgozó Zavahrit hat golyóval, közelről lőtték agyon. A kivégzett repülőmérnök korábban 2013-ig Damaszkuszban élt, s - a Hezbollahnak és a Hamásznak dolgozva - azóta is többször ellátogatott Libanonba és Törökországba.
A tunéziai hatóságok nem vádolták meg Izraelt a gyilkossággal.
A jeruzsálemi közszolgálati rádió vasárnap reggeli híre szerint Tunéziában letartóztattak nyolc embert, két további gyanúsítottat pedig még keresnek. A gyanúsítottak között a sajtó értesülései szerint európai állampolgárok is vannak. A nyomozók lefoglaltak négy járművet is, és egy bérelt autóban két hangtompítós fegyvert találtak.
A Hamász katonai szárnya és az Iszlám Dzsihád nevű fegyveres szervezet már évek óta dolgozik drónok fejlesztésén. Több mint egy évtizede életét vesztette egy robbanásban hat Iszlám Dzsihád-aktivista, amikor egy külföldről megrendelt drónt tartalmazó csomagot bontottak fel - emlékeztetett a Háárec.