Világ MTI 2016. december. 12. 13:14

Megkegyelmezett X. Ráma, tízezrek előtt nyílik ki a börtönajtó Thaiföldön

Több tízezer rabnak, köztük számos nőnek és betegnek kegyelmezett meg X. Ráma, Thaiföld új királya a helyi sajtó jelentése szerint.

A Royal Gazette című hivatalos thaiföldi lap hétfői száma szerint az elsősorban női, valamint a súlyosan beteg, illetve fogyatékkal élő foglyok mellett visszanyerik szabadságukat azok az őrizetesek is, akik büntetésük legalább harmadát letöltötték már.

Az újság megjegyezte: Maha Vadzsiralongkorn számára trónra lépése óta ez volt az első lehetőség arra, hogy bizonyságot tegyen a királyi irgalmasságról.         

A királyi palota nem közölt adatokat a kegyelemben részesülő bebörtönzöttek pontos számáról, a Bangkok Post című helyi újság viszont úgy értesült, hogy a következő napokban 30 ezer ember kerülhet szabadlábra a tömeges amnesztia keretében.

Vadzsiralongkorn december 1-jén lépett trónra X. Ráma néven, mert apja, Bhumibol Aduljadedzs király október 13-án, 88 éves korában elhunyt. A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő és minden évben számos rabnak megkegyelmező Bhumibol halála mélységes gyászba taszította a délkelet-ázsiai országot. Fia kevésbé ismert és nem is olyan kedvelt.

A 64 éves, háromszorosan elvált Vadzsiralongkorn eddig sok időt töltött külföldön, mindenekelőtt Németországban, ahol legkisebb fia tanul, és ahol idén vásárolt egy birtokot a Münchentől 25 kilométerre délnyugatra lévő Starnbergi-tónál.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.