Világ MTI 2016. november. 30. 07:12

Tragikus kollégiumtűz Törökországban: meghalt tizenegy diák - videó

Valószínűleg rövidzárlat miatt gyulladt ki egy lánykollégium a dél-törökországi Adana tartomány Alaga körzetében kedden. A tűzoltók egymást ölelő holttesteket találtak az oltás után az épületben.

A szerencsétlenségben tizenkét ember halt meg: tizenegy középiskolás diák és a kollégium egyik dolgozója.

Omer Celik kormányzati tisztségviselő, a tartomány parlamenti képviselője a CNN Türk hírtelevíziónak azt mondta: további 22 lány szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, akik kiugrottak az ablakon, így menekültek a lángok elől.

A kollégiumban az iskolával nem rendelkező falvak szegény gyerekeinek biztosított szállást – nyilatkozta egy ellenzéki parlamenti képviselő, Elif Dogan Türkmen.

Egy helyszíni tévétudósítás a háromszintes épület tetejéből felcsapó lángokat mutatott.

Az Anadolu török állami hírügynökség később azt jelentette, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával őrizetbe vettek szerdán a hatóságok hat embert a leánykollégiumi tűzesettel kapcsolatban. Az előállítottak között van az intézmény igazgatója is.

Hüseyin Sözlü, Adana város polgármestere úgy nyilatkozott: a főként 11-14 éves lányok a felső emeletre menekültek, de a jelek szerint a vészkijárat ajtaja zárva volt, nem tudták kinyitni, később pedig a többnyire fából készült tető is rájuk omlott.

Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettes később azt mondta: tudomása szerint a vészkijárat ajtajának egyszerűen nem volt kilincse.

A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat, azután találtak rá az egymást ölelő holttestekre.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.