Világ hvg.hu 2016. november. 11. 12:35

Csaba és Ladislav sikere a sírásóversenyen

Egy szlovák páros nyerte a visegrádi országokból érkező sírásók versenyét.

A megmérettetést, amelyen tíz csapat vett részt, a Trencsénben rendezett nemzetközi temetkezési kiállítás programjai között rendezték meg. A versenyzők csak ásót és csákányt használhattak, hogy kiássanak egy 1,5 méter mély, 2 méter hosszú és 0,9 méter széles gödröt, minél gyorsabban és pontosabban. Az esemény célja az volt, hogy bemutassák a sírásó hivatás kevésbé komoly oldalát.

A versenyt egy szlovák testvérpár nyerte, Csaba és Ladislav Skladan: a duó 54 perc alatt teljesítette a feladatot, az öttagú zsűri pedig egyetértett abban, hogy a legpedánsabb munkát is ők végezték.

"Nagyon örülök, hogy mi nyertünk, nagy elégedettséget ad ez tizenöt, e munkával eltöltött év után" – mondta Csaba. Testvére hozzátette, hogy bár most a gyorsaságra kellett összpontosítaniuk, általában – ha jó időben dolgoznak – beszélgetni is van idejük. "Ez egy álomállás" – jegyezte meg.

Gyászolók helyett szurkolók a temetőben - sírásóversenyen jártunk

El tud képzelni egy temetőt méltóságteljes és szomorú gyászolók helyett lelkes szurkolókkal, akik bekiabálásokkal buzdítják csapatukat? Ha nem, akkor olvassa el az első magyar sírásóversenyről készült beszámolónkat, amiből kiderül, hogy kik állnak sírásónak, mennyi pénzt keresnek és hogy ennek a szakmának is meg van a maga bája.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.