2016. augusztus. 05. 18:56 MTI Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 05. 19:21 Világ

Nyolc évet kapott Svédországban egy szíriai katonát megkínzó lázadó

Nyolcévi börtönre ítélt egy svédországi fellebbviteli bíróság pénteken egy 29 éves szíriai férfit háborús bűncselekmény vádjával. Muhannad Drubi a Szabad Szíriai Hadsereg lázadóival harcolt a damaszkuszi rendszer ellen.

A férfit a saját maga által 2012-ben a Facebook közösségi portálra feltett videó árulta el. Ezen látható volt, amint a hadsereg egyik katonáját bántalmazta, hogy bebizonyítsa, Bassár el-Aszad erői ellen harcol. A videón a sebesült katonát, akinek a keze és a lába is össze volt kötve, öten verték bottal és ostorral. Kínzói közül egyedül Drubit azonosították.

Az egykori lázadó 2013 óta él Svédországban, ahol menedékjogot kért.

Pénteken a bíróság harmadik alkalommal tárgyalta az ügyet. Első fokon egy stockholmi bíróság 2015 februárjában a genfi egyezmények megsértésében – egy hadifogoly bántalmazásában – találta vétkesnek Drubit, és ötévi börtönre ítélte.

Egy újságíró azonban Törökországban megtalálta az áldozatot, az említett hadifoglyot, aki közölte, hogy a történtek idején dezertált és átállt a Szabad Szíriai Hadsereghez. Az áldozat Svédországban feljelentést tett, és az ügyet újratárgyalták. 2016 májusában egy huddingei bíróság hét évre ítélte Drubit, fenntartva a szándékos bántalmazás vádját.

A stockholmi fellebbviteli bíróság pénteken háborús bűnnek minősítette a cselekményt, és nyolc évre súlyosbította a büntetést. A bírósági döntés értelmében büntetésének letöltése után a férfit véglegesen ki kell utasítani Svédországból.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.