Egy fiatal magyar eladónő egy fehérneműüzlet pultja mögött rettegte végig a pénteki müncheni lövöldözés óráit, beszámolója szerint csak egy mozdulaton múlt az élete. Amikor a támadó távolodott a bolttól, és a lány gyorsan bezárta az üveg ajtókat, holttesteket, vértócsákat látott a földön. Aznap éjjel nem tudott aludni a rettegéstől.
Eleinte nem fogtam fel, hogy pontosan mi is történik, csak akkor, amikor ugyanazt a hangot többször, ritmusosan hallottam. Abban a pillanatban döbbentem rá, mi zajlik a folyosón, amikor a lövöldöző az üzletünk elé ért.
"Lőtt mindenkire, akit talált, végignéztem, ahogy meggyilkolt egy kislányt. Hallottam, amint az édesnyja azt üvölti angolul, hogy nem, nem... (...) szó szerint egyetlen mozdulaton múlt az életem: az üzletünk a merénylő bal oldalán volt, ő pedig jobbra fordult, így nem látott meg engem" – mondta a hétfői Népszabadságnak Major Emília, aki utolsó hetét töltötte múlt pénteken a müncheni Olympia pláza fehérneműboltjában, amikor a tömegmészárlás kezdetét vette.
Ráadásul nem is kellett volna aznap bemennie, csak kollégája betegsége miatt ugrott be. A lány a kassza mögé ugrott be, amikor meglátta a támadót – a 18 éves iráni–német állampolgárt, aki az eddigi adatok szerint nem terrorista indítékból ölt, és kifejezetten fiatal áldozatokra fente a fogát. A boltban volt két vásárló is, ők sikoltozva a próbafülkébe vetették magukat.
Major Emília, mint mondta, a hangokra összpontosított: sikolyokat, sírást, lövéseket hallott, mindezt az üzletekből kiszűrődő slágerek aláfestésével. "Egészen szürreális volt, és egy életre beleégett az agyamba." Az eladónő várakozás közben mindennel leszámolt, és elképzelte, hogy szembenéz a puskacsővel. Aztán amikor a lövöldöző távolodni kezdett, vakmerően kiugrott a pult mögül, és gyorsan bezárta a bolt két üvegajtaját, ami az idegesség miatt csak másodszorra sikerült. Úgy érezte, ezzel növeli az esélyeiket. Csak egy pillanatra tudott közben odanézni a folyosóra: vértócsákat, fekvő testeket, lábakat látott.
Ekkor újabb félórás várakozás kezdődött, ekkor a magyar lány üzeneteket írt a mobiltelefonjáról. Megírta a számára fontos embereknek, hogy szereti őket, és kérte, hogy hívják a rendőrséget. A testvérüzletek folyton csörgették a telefont, az eladó attól tartott, ezzel csak felhívják rájuk a gyilkos figyelmét.
Major Emília számára úgy tűnt, hogy a lövöldöző egyfolytában kommunikál valakivel: nem német nyelvű üvöltést lehetett hallani. Újabb fél óra telt el, ekkor megint kiabálást lehetett hallani, és akkor már a rohamrendőrök jöttek, hogy kiszabadítsák őket. A letakart holttestek között kellett elhagyniuk a bevásárlóközpont épületét kis csoportokban, előttük-utánuk rohamrendőrökkel.
A magyar lány azt mondta, olyan, mintha kapott volna egy újabb születésnapot – "minden dühöm, bánatom és haragom elveszett azokban az órákban. Olyan vagyok, akár egy üres papírlap". Aznap éjjel azonban nem tudott aludni a hullámokban rátörő rettegéstől.
"Miért pont az én fiamat?" - megszólalt a müncheni merénylet magyar áldozatának apja
Idegösszeroppanást kapott annak a magyar fiúnak az anyja, akit pénteken nyolc másik emberrel egy fiatal tömeggyilkos lőtt agyon Münchenben. A fiú, aki ötéves kora óta Németországban élt, a mentőautóban halt meg. Roberto gyakran evett abban az étteremben, ahová a gyilkos csalta őt és több másik áldozatát.