Világ hvg.hu 2016. július. 17. 21:28

Újranyílik a törökországi amerikai légitámaszpont

A pénteki puccskísérlet után Törökország vasárnap beleegyezett az Iszlám Állam (IS) elleni harcban kulcsszerepet játszó incriliki légitámaszpont újbóli megnyitásába.

   „A török szövetségesekkel folytatott egyeztetés után Ankara újranyitotta katonai gépeink előtt az ország légterét. Ennek eredményeként az IS elleni koalíciós légi hadműveletek újraindultak” – jelentette be vasárnap esti közleményében a Pentagon. Az incirliki támaszpont használati engedélyét a pénteki törökországi puccskísérlet után függesztette fel Ankara, mivel Erdogan török államfő úgy véli, a hatalomátvételi kísérletet az USA-ban élő Fethullah Gülen szervezte, vélhetően amerikai segédlettel.

AFP / Anadolu Agency / Sabri Kesen

A török-amerikai kiegyezés az után jött létre, hogy John Kerry amerikai külügymniniszter a hét végén háromszor is tárgyalt telefonon Tayyip Erdogannal. Kerry újságíróknak azt nyilatkozta, az USA-nak nincsenek olyan értesülései, hogy Gülen állna a puccskísérlet mögött, s arra kérte Ankarát, ha bizonyítani tudja Gülen érintettségét, akkor azokat az adatokat adja át Washingtonnak.  Gülen egyébként tagaadta, hogy bármi köze lenne az elvetélt hatalomátvételi kísérlethez.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.