Világ MTI/hvg.hu 2016. július. 05. 17:53

Nem emelnek vádat Hillary Clinton ellen a bizalmas információk kiadása miatt

Az FBI nem javasolt vádemelést Hillary Clinton ellen annak ellenére, hogy a politikus külügyminiszterként bizalmas információkat adott ki a vejének.

Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen – ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve.

Comey fontosnak tartotta leszögezni: nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával. Az FBI igazgatója bejelentette: az egyéves nyomozás eredményeinek összegzése után a Szövetségi Nyomozó Iroda nem javasolja a vádemelést Hillary Clinton ellen. Hangsúlyozta ugyanakkor: a votl külügyminiszter valóban hanyag volt és többször is magán e-mail-fiókját és szerverét használta hivatalos levelezésre, de kifejezetten titkos, vagy bizalmas információk nem kerültek napvilágra. 

A nyomozás kiderítette, hogy külügyminiszterként Hillary Clinton több, különböző szervert és több számítógépet használt elektronikus levelezéséhez, de - mint Comey fogalmazott - "jóllehet, van bizonyíték a titkos információk kezelésére vonatkozó szabályok esetleges megsértésére, álláspontunk szerint egy józan ügyész emiatt nem emelhet vádat". Comey "rendkívül óvatlannak" nevezte Clintont és munkatársait, de hozzátette, hogy az Egyesült Államokkkal ellenséges hackerek nem fétrtek hozzá bizalmas információkhoz. 

Az FBI vizsgálata arra irányult, hogy vajon Hillary Clinton külügyminiszterként - 2009 és 2013 között - megsértette-e a törvényt, midőn a New York melletti Chappaquában lévő villájából, a magán e-mail-fiókját és szerverét használta hivatalos ügyek bonyolítására. A Szövetségi Nyomozó Iroda több millió elektronikus levelet vizsgált át, kihallgatta Clinton legközelebbi munkatársait, szombaton pedig három és fél órán keresztül hallgatta meg magát Hillary Clintont is. 

Az ügyre ugyanakkor árnyékot vetett, hogy a múlt hét elején Loretta Lynch igazságügyi miniszter találkozott és magánmegbeszélést folytatott Bill Clinton volt elnökkel, Hillary Clinton férjével, amely megbeszélést aztán Lynch egy aspeni konferencián pénteken sajnálatosnak nevezett,s közölte, hogy a minisztérium az FBI bármilyen ajánlását elfogadja.

Mint arról beszámoltunk, nemrég derült ki, hogy Hillary Clinton még külügyminiszterként bizalmas információkat adott át e-mailben a vejének a görög mentőcsomaggal kapcsolatban, amit a veje üzletemberként hasznosítani is tudott.

Marc Mezvinsky, Chelsea Clinton férje azonban még a segítséggel is bukott az üzlettel.

Hillary Clinton külügyminiszterként állítólag a vejének adott bizalmas információkat a görög mentőcsomagról, amit az üzletemberként hasznosítani is tudott.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.