Világ HVG 2016. június. 15. 12:35

Moszkvának 36-60 óra kellene a balti államok lerohanására

Költekezik a NATO, a katonai szövetség attól fél, hogy Oroszország terjeszkedne, különösen a volt szovjet államok, például a baltiak vannak veszélyben – katonapolitikai körkép a HVG-ben.

Növelik a német Bundeswehr létszámát, Oroszország pedig három hadosztállyal megerősíti a nyugati határain állomásozó csapatait – jelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy újra egymásnak feszül, csak más felállásban, Nyugat és Kelet. A NATO-riadalmakat fokozza az a elemzés, amely szerint Moszkva, ha akarná, 36-60 óra alatt lerohanhatná az apró balti államokat.

A cikk a HVG csütörtökön megjelenő HVG-ben olvasható.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.