2016. június. 12. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2016. június. 12. 11:23 Világ

Francia jegybankelnök: baj lehet a Brexitből

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból súlyos gazdasági kockázatokkal járna Európa számára - jelentette ki a francia jegybank elnöke, François Villeroy de Galhau, aki a német Welt am Sonntag lapnak adott interjúban egyúttal védelmébe vette az EKB monetáris politikáját.

    Amennyiben az Egyesült Királyságban a többség június 23-án a kilépés mellett szavaz, annak súlyos következményei lehetnek - mondta a francia jegybank elnöke. "Ha szerencsétlen módon bekövetkezne a Brexit, az rövid távon fel tudná borítani a pénzpiacokat" - fogalmazott, hozzátéve: a későbbiekben pedig felvetődhet majd az a kérdés is, hogyan lehet egyáltalán pénzügyi műveleteket végrehajtani az uniós belső piacon.

    Nagy-Britannia nem tagja ugyan az euróövezetnek, számos közgazdász szerint azonban kilépése az Európai Unióból visszavetné a gazdasági növekedést és negatív hatással lenne az Európán belüli kereskedelmi forgalomra és a tőkeáramlásra.

    "Az Európai Központi Bank (EKB) azonban ura a helyzetnek" - hangsúlyozta az interjúban a francia jegybank elnöke. Megjegyezte, hogy az EKB zérókamat-politikával és államkötvény-vásárlásokkal, illetve újabban vállalati kötvények vásárlásával is igyekszik felpörgetni a gazdasági aktivitást, ami az intézkedés bírálói szerint túllépi mandátuma kereteit.

    A francia jegybankelnök azonban az interjúban védelmébe vette Mario Draghi EKB-elnök által követett politikát, mondván "Németország az egyetlen ország a világon, amelyik komolyan úgy gondolja, hogy az EKB monetáris politikája azért olyan amilyen, mert az elnöke olasz". Az EKB-nak nagyobb gondot kellene fordítania politikájának az elmagyarázására - tette hozzá.

    A nagy kereskedelmi bankok körében is növekszik az elégedetlenség az EKB monetáris politikájával szemben. A Deutsche Bank elemző szerint például "hét évnyi egyre aggresszívebb monetáris politikai intézkedések után egyre világosabban látszik, hogy a mennyiségi monetáris lazító intézkedések további bővítése és a zérókamat-politika már az euróövezet hosszú távú stabilitását veszélyezteti". Robert Halver, a Baader-Bank tőkepiaci szakértője pedig a vállalati kötvények vásárlásával kapcsolatban megjegyezte, hogy "még ez a huszárvágás sem lesz képes fordulatot hozni a vállalati beruházásokban az euróövezetben".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.