Világ MTI 2016. június. 03. 19:43

Utolsó nagy bástyáját próbálja védelmezni az Iszlám Állam Szíriában

Az Iszlám Állam Irakban zsákmányolt nehézfegyvereinek egy részét Szíriába csoportosította át, Rakka védelmére, hogy megvédhesse a "kalifátus" központját a kormányerők támadásától – ezt az iraki fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökséggel.

A dzsihadisták fallúdzsai állásaik védelmében aknavetőket, mesterlövészeket, robbanószerrel megrakott gépkocsikat, illetve aknákat és öngyilkos merénylőket vetnek be.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges síita milíciák a nemzetközi koalíció légicsapásainak támogatásával egy hete indították meg az ostromot Fallúdzsa felszabadítására. A harcokban megölték az Iszlám Állam fallúdzsai szervezetének Hadzsi Hamza néven ismert vezetőjét is – írja a Ria Novosztyi.

A város ostroma előtt az iraki hadsereg felhívta a lakosságot Fallúdzsa elhagyására, azoknak pedig, akik nem képesek erre, azt tanácsolták: tartsák távol magukat az iszlamisták támaszpontjaitól, és a házaikat fehér zászlókkal jelöljék meg.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága helyi beszámolókra hivatkozva viszont kedden arról számolt be, hogy az iszlamisták élő pajzsként használják a civileket a városban, a fehér zászlós házakat pedig halálbrigádok veszik célba.

Fallúdzsa 50 kilométerre nyugatra található Bagdadtól, és ez volt az első iraki város, amely 2014 januárjában az Iszlám Állam ellenőrzése alá került, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta "kalifátusát" az elfoglalt iraki és szíriai területeken. A háború előtt a körülbelül 350 ezer lakosú Fallúdzsa Irak egyik legnagyobb városa volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.