Világ MTI 2016. június. 03. 15:59

Tíz Iszlám Állam-terrorista tervezett merényletet Düsseldorfban

Egy őrizetben lévő Iszlám Állam-tag elmondta, Düsseldorfban akartak robbantani és lövöldözni. A terroristák egy része menedékkérőként érkezett Németországba a német lapok szerint.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tíz harcosának kellett volna merényletet elkövetnie a németországi Düsseldorf belvárosában az ügy Franciaországban őrizetben lévő gyanúsítottjának vallomása alapján – jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

A magazin Spiegel Online című hírportálján közölt beszámoló szerint a gyanúsított elmondta, hogy az eredeti tervek szerint a csoport Németországban tartózkodó három tagján és rajta kívül további harcosoknak kell még Németországba menniük, és így összesen tízen hajtottak volna végre terrortámadást az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi székhely központjában.

Az elképzelés az volt, hogy a belváros egy forgalmas útján ketten robbanóövvel öngyilkos merényletet követnek el, és a többiek igyekeznek minél több járókelőt megölni lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel.

A német hatóságok a február elején tett vallomás alapján indítottak nyomozást, és azért éppen csütörtökön vették őrizetbe a három Németországban tartózkodó feltételezett terroristát, mert úgy értesültek, hogy egyikük Dél-Európába akar utazni, és aggódtak, hogy szem elől tévesztik, vagy az illető újabb harcosokat visz magával Németországba – áll a Der Spiegel beszámolójában.

A Süddeutsche Zeitung című német lap pénteken azt írta, hogy a támadás tervéről beszámoló szíriai állampolgárságú, 25 éves férfi azért fordult a hatóságokhoz Franciaországban, mert megbánta, hogy az IÁ szolgálatába szegődött és nem akarta, hogy lányának egy terrorista legyen az apja. Más német lapok pénteken egybehangzóan arról számoltak be, hogy a három másik szíriai állampolgár menedékkérő státusban volt Németországban és menedékkérőket befogadó állomásokon vették őrizetbe őket.

Az IÁ-nak egyáltalán nem lenne szüksége arra, hogy a menedékkérők között juttassa be embereit Németországba – hangoztatta ezzel kapcsolatban a német rendőri szerveknél működő egyik szakszervezet, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, Rainer Wendt egy pénteki nyilatkozatában. Mint mondta, az IÁ-nak "van elég pénze, más módszert is választhat", és terroristáit csak azért küldi Európába a menekültek közé elvegyülve, hogy lejárassa a menekülteket és ellenük fordítsa a befogadó társadalom tagjait.

A szakszervezeti vezető aláhúzta, hogy nem szabad általánosító módon terrorgyanús személynek bélyegezni valamennyi menedékkérőt, menekültet. Egyben figyelmeztette a megítélése szerint jobboldali populista politikát folytató Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot, hogy ne próbáljon politikai tőkét kovácsolni a düsseldorfi esetből.

Közben Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón a belügyminisztérium szóvivője, Johannes Dimroth kérdésre válaszolva elmondta, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a szövetségi legfőbb ügyészség utasítására csütörtökön őrizetbe vett három szíriai állampolgár ügyéből. Az viszont biztos, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas, Németország változatlanul az iszlamista terror "célkeresztjében" van – mondta a szóvivő. Elmondta, hogy jelenleg 499 közveszélyes szélsőséges iszlamistát tartanak nyilván és figyelnek meg a szövetségi és tartományi hatóságok.

Az igazságügyi minisztérium szóvivője, Philip Scholz kérdésre elmondta, hogy a súlyos állam elleni bűncselekményekben – így a terrorcselekmények ügyében is – illetékes szövetségi legfőbb ügyészség mintegy 120 eljárást folytat a szíriai polgárháborúval összefüggésben terrorista szervezetben viselt tagság vagy terrorista szervezet támogatásának gyanúja vagy vádja miatt. Ezeknek az eljárásoknak több mint 180 gyanúsítottjuk, illetve vádlottjuk van. Azt nem közölte, hogy milyen a Szíriát érintő és a Németország területét érintő ügyek aránya.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.