2016. május. 30. 08:10 MTI Utolsó frissítés: 2016. május. 30. 10:11 Világ

Megindult a végső ostrom hajnalban Fallúdzsáért

Az iraki kormányerők megkezdték hétfőn az Iszlám Állam kezén lévő Fallúdzsa végső ostromát – jelentették be a hadműveletet vezető parancsnokok.

Szaba al-Noman, a terrorellenes elitalakulatok egyik szóvivője azt mondta, hogy helyi idő szerint hétfő kora hajnalban rohamra indultak a nyugat-iraki városban az Iszlám Állam harcosai ellen.

A síita milíciák által támogatott iraki erők három irányból léptek a város területére. A település déli részén fekvő Najmíja körzetben robbanásokat és fegyverropogást lehetett hallani.

Abdelvahab asz-Szádi, a bevetésért felelős parancsnok azt mondta: az elitalakulatokat, amelyek a hét vége óta készültek a város végső ostromára, az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti.

A biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet múlt hétfőn indított hadjáratot Fallúdzsa visszafoglalására. Az elmúlt néhány napban a város körül fekvő falukat és Fallúdzsa több külvárosát is sikerült visszavenniük a szélsőségesektől.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága múlt pénteken azt közölte, hogy nagyjából 50 ezer civil rekedt Fallúdzsában, a szélsőséges szunnita harcosok nem engedik őket elmenekülni. Akiknek ez csütörtökig mégis sikerült – mindössze 800 emberről van szó –, azok azt mondták, hogy többen éhen haltak a városban.

Ez volt az első iraki város, amelyet 2014 januárjában megszállt az Iszlám Állam, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta "kalifátusát" az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.