Világ MTI 2016. május. 20. 09:45

Mégsem az eltűnt egyiptomi gép maradványait találták meg

Az EgyptAir légitársaság alelnöke cáfolta a híreket, miszerint az eltűnt utasszállítógépről származó mentőmellényeket és műanyag darabokat találták meg csütörtökön.

A francia AFP és az amerikai AP hírügynökség korábban a görög hadsereg egyik névtelenséget kérő illetékesére hivatkozva jelentette, hogy roncsokra bukkant a gépet kereső görög fregatt nagyjából ott, ahol eltűnhetett a repülő.  Szintén görög illetékesek beszéltek arról, hogy két mentőmellényt is találtak a területen. Az egyiptomi külügyminisztérium, a kairói légi közlekedési minisztérium és Egyiptom párizsi nagykövete is megerősítette, hogy a görög hatóságok feltehetően a csütörtök hajnalban lezuhant egyiptomi utasszállítóból származó tárgyakat találtak a Földközi-tengeren.

Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke azonban ma azt közölte a CNN hírtelevízióval, hogy a tárgyak nem az eltűnt gépről valók. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légi balesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is.

flightradar24.com

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel – 56 utassal és tízfős személyzettel – a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Seríf Fathi egyiptomi miniszterelnök kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.

Eltűnt az Egyptair párizsi gépe, a tengerbe zuhant 66 emberrel

Eltűnt a radarról csütörtök hajnalban az Egyptair egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata. A gép az egyiptomi légiirányítók szerint a tengerbe zuhanhatott.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.