Világ MTI 2016. május. 14. 16:01

Menedékkérők veszélyben

A menedékkérők elleni erőszak növekedésének veszélyére figyelmeztetett Németországban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke.

Holger Münch a Funke médiacsoport újságjainak adott, szombaton közölt nyilatkozatában elmondta, hogy az idén már 45 gyújtogatás történt. "A tettesek túlnyomórészt férfiak és csaknem 80 százalékuk azon a településen él, ahol a bűncselekményt elkövették" - tette hozzá. Jelenleg nincsenek értesülések régiókon átívelő szélsőjobboldali struktúrák létezéséről, amelyek célzottan szerveznének merényleteket menekültek ellen. Az erőszakcselekmények elkövetői inkább helyben tevékenykednek - mondta a BKA elnöke. "Mindenképpen érzékeljük azonban bűnöző vagy terrorista struktúrák kialakulásának kockázatát. Nem zárhatjuk ki ezt, és nagyon komolyan vesszük a veszélyt" - mondta Münch.

MTI / EPA / Michael Kappeler

2015-ben, amikor mintegy 1,1 millió menekült érkezett Németországba, 92 gyújtogatás történt menekültszállások ellen, szemben a 2014. évi mindössze 6 ilyen esettel a BKA január végén közölt adatai szerint. Több nagy német sajtóorgánum, köztük a Der Spiegel magazin internetes oldala bezárta nyilvános vitafórumait a migráció témájában sok internetező sértegető bejegyzései miatt.


    A német rendőrség szombaton közölte, hogy ismeretlenek egy mocskolódó feliratú disznófejet hagytak Angela Merkel kancellár stralsundi választókörzetében lévő irodája előtt. A disznófejet szombat reggel vette észre a rendőrjárőr a Németország északi részén lévő meklenburg-elő-pomerániai városban. Azt nem hozták nyilvánosságra, mi volt a disznófejre írva, csak annyit közöltek, hogy a mocskolódást a német kancellárnak címezték.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.