2016. május. 09. 17:14 MTI Utolsó frissítés: 2016. május. 09. 17:16 Világ

Lemondott a francia nemzetgyűlés zaklatással vádolt alelnöke

Több nő is azt állította, hogy Denis Baupin zaklatta őket több évvel ezelőtt. Egyikük szerint azért hallgattak, mert nem akarták megbántani a férfi feleségét. Azt viszont már sok volt, amikor meglátták, hogy részt vett a nők elleni erőszak ellen indított kampányban.

A politikust hétfő reggel azután szólította fel lemondásra Claude Bartolone, a nemzetgyűlés elnöke, miután a France Inter rádióban és a Mediapart tényfeltáró portálon nyolc nő, köztük négy képviselő olyan szexuális bűncselekményekkel vádolt meg, amelyek jogi szempontból már elévültnek számítanak.

A 41 éves alelnök Emmanuelle Cosse lakhatásért felelős államtitkár férje, és a Zöldekhez tartozó egykori párttársai vádolták meg. Azonnal lemondott a tisztségéről, arra hivatkozva, hogy szabadon tudjon védekezni a szerinte hamis vádakkal szemben. Denis Baupin visszautasította a szerinte "hazug és rágalmazó" állításokat.

"Denis Baupin alapjaiban vitatja a szexuális zaklatás gondolatát, és még inkább a szexuális bántalmazásét, amelyek tőle teljesen idegenek" – írta ügyvédje közleményében, azt hangsúlyozva, hogy a lemondás a jobb védelem biztosítása érdekében történt.    

Sandrine Rousseau, a Zöldek szóvivője a közrádióban egy 2011-es esetről számolt be, amely a párt egyik értekezletén a Párizs közeli Montreuil-ben történt.

"Egy adott pillanatban kimentem levegőzni. A terem melletti folyosón Denis Baupin odajött. A falnak nyomott a mellkasomat szorítva, és meg akart csókolni. Hirtelen visszalöktem" – mondta a szóvivő.

A képviselőnő azt mondta, hogy ekkor "nagyon rosszul érezte magát". "Rögtön azt gondoltam, hogy teljesen abnormális, ami velem történt. De a szexuális bántalmazás kifejezést csak sokkal később tudtam rá használni" – tette hozzá.     

Egy párttársa, Isabelle Attard, aki 2013 decemberében lépett ki a pártból, arról beszélt, hogy a politikus 2012. június és 2013 vége között naponta zaklatta provokatív SMS-ekkel. A képviselőnő azt állítja, hogy több képviselőtársa is hasonló üzeneteket kapott.  

Elen Debost, Le Mans városának alpolgármestere és Annie Lahmer, a párizsi régió tanácsának képviselője pedig elfogadhatatlan viselkedéssel vádolják a nemzetgyűlési alelnököt. Az előbbi szerint a zaklatások több mint 15 évvel ezelőtt történtek.

"Sokan hallgattak, hogy ne bántsák meg a feleségét" – mondta Elen Debost, aki akkor döntött úgy, hogy nyilvánosan elmondja, mi történt, amikor március 8-án meglátta egy plakáton, hogy Denis Baupin részt vett a nők elleni erőszak ellen indított kampányban. "Rosszul lettem, hánytam" – írta a képviselő a pártvezetéshez írt levelében, amelyet a Le Parisien című napilap hozott nyilvánosságra.

A Zöldek képviselői közül többen elismerték hétfőn, hogy nincsenek meglepődve. "Ez köztudott volt a pártban" – mondta egy parlamenti asszisztens.  

Franciaországban a szexuális bántalmazás és zaklatás bűncselekményének elévülési ideje három év. Ez abban az esetben lehet hosszabb, ha az elkövetéskor az áldozat kiskorú volt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.