Világ hvg.hu 2016. május. 07. 09:10

Videó: Összeült az észak-koreai kommunista párt kongresszusa

Pénteken megnyitotta ülését az Észak-Koreában hatalmon lévő Koreai Munkapárt kongresszusa. Erre utoljára 36 éve, még Kim Ir Szen alatt volt példa.

A KCNA állami hírügynökség az állampárt politikai bizottságának döntésére hivatkozva jelentette be a 7. pártkongresszus pontos időpontját. A Koreai Munkapárt utoljára 1980-ban, a nagyapa Kim Ir Szen uralmának idején tartott kongresszust, még a 33 évesnek mondott Kim Dzsong Un születése előtt.

Megfigyelők szerint a kongresszus az eddiginél is nagyobb hatalmat összpontosít majd a világtól elzárkózó kelet-ázsiai ország vezetőjének, az öt éve apja nyomdokaiba lépő Kim Dzsong Unnak a kezében. A küldöttek várhatóan formálisan is jóváhagyják Kim Dzsong Un "Bjongdzsin" néven emlegetett politikáját, amely az ország gazdaságának és nukleáris arzenáljának egyidejű fejlesztését tűzi ki célul, felváltva az apja, Kim Dzsong Il által meghirdetett "Szongun" – azaz "először a hadsereg" – politikát.

A kongresszuson az is elhangozhat, hogyan folytatja nukleáris fegyverkezési programját az ázsiai ország. Ri Szu Jong észak-koreai külügyminiszter múlt szombaton kijelentette, országa felhagy a nukleáris kísérletekkel és hajlandó a párbeszédre, ha az Egyesült Államok és Dél-Korea "egy időre, néhány évre" felfüggeszti évenként megrendezett közös hadgyakorlatait.


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.