Ferenc pápa nagycsütörtökön 12 menekültek lábát fogja megmosni Olaszországban.
Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke a L’Osservatore Romano március 22-i számában közölte, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön a Róma közelében fekvő Castelnuovo di Porto menekülttáborába látogat, ahol a lábmosás szertartása keretében tizenkét menekült lábát mossa meg – írja a magyarkurir.hu
Ferenc pápa a Castelnuovo di Portó-i menekültek közül 12 lábát fogja megmosni. Ezzel azt jelzi, hogy kötelességünk figyelni a gyengékre, és vissza kell adni a méltóságukat.
A pápa egyébként többször szót emelt már a menekültek mellett. Legutóbb úgy fogalmazott, hogy: ”a menekültek, akik elhagyják származási helyüket, álmaik jobb jövője felé törekszenek. Útjuk során mégis gyakran megtörténik, hogy a szegénység és erőszak áldozataivá válnak, emberkereskedők kegyetlenkedéseit szenvedik el. Még ha túlélik is a velük szemben elkövetett visszaéléseket és megaláztatásokat, továbbra is szembesülniük kell környezetük gyanakvásával és fenyegetésével. Végül pedig olyan, számukra zavaros és pontatlan szabályokba ütköznek, amelyeknek pedig éppen a befogadásukat, illetve – mindenki jogának és kötelességének figyelembe vétele mellett – a rövidebb, vagy hosszabb időre szóló integráció lehetőségét kellene szabályozniuk.”