2016. március. 07. 09:46 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 07. 11:30 Világ

Több mint 17 ezer menekültnek csinálnak ideiglenes helyet Görögországban

Görögország a héten 14 újabb befogadóközpontot nyit meg a menekülteknek és a migránsoknak – jelentette hétfőn a Kathimerini című görög napilap a kormány válságstábjára hivatkozva. Összesen 17 400 embert tudnak majd elhelyezni ezekben a táborokban. Jövő héten egy úgynevezett hot spot, vagyis egy európai uniós üzemeltetésű, menekülteket regisztráló központ megnyitása is várható.

A válságstáb adatai szerint körülbelül 33 320 menekült és migráns van most Görögországban, a vöröskereszt azonban úgy becsüli, hogy az 50 ezret is meghaladja ez a szám.

A görög szigeteken, Athénban valamint Szalonikiben működő regisztrációs központok és menekülttáborok csak mindössze 17 ezer embert képesek befogadni.

A legtöbben, több mint 13 ezer ember a görög-macedón határon, Idomeni közelében tartózkodik. A görög média azt jelentette, hogy a határon várakozók nem akarnak az ország távoli részein felállított táborokba menni, mert attól tartanak, hogy időközben megnyitják a határt, és lemaradnak a továbbutazásról.

Közben a macedón hatóságok vasárnap újabb korlátozást vezettek be az országba Görögország felől belépni akaró migránsokkal szemben: csak azokat engedik be, akik háborús városból érkeznek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.