Világ MTI 2016. március. 07. 17:42

Az amerikai alelnök kizárja a katonai megoldást Szíriában

Kizárta a szíriai válság rendezési lehetőségei közül a katonai megoldást Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán.

A konfliktusban szemben álló "felek között a politikai megoldás lehet az egyetlen út, amely véget vethet az erőszaknak, és megadhatja a szíriai népnek a megérdemelt esélyt, hogy újra felépíthesse az országát" – mondta Biden a The National című helyi lapnak adott interjújában. Ennek "mindenki előtt világosnak kell lennie" – tette hozzá.
"Ezért kell továbbra is megpróbálnunk, bármilyen nehéz is, eljutni egy politikai megoldáshoz" – hangoztatta Biden.

A tervek szerint pénteken Genfben újabb béketárgyalások kezdődnek a szíriai konfliktus rendezéséről. 
Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia korábbi nyilatkozataikban alapvetően késznek mutatkoztak szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába amerikai parancsnokság alatt a dzsihadista csoportok, így az Iszlám Állam ellen. Az Egyesült Államok vezetésével jelenleg egy több országból álló katonai szövetség légicsapásokkal támadja az Iszlám Államot. A szíriai polgárháborúban azonban más szereplők, köztük számos fegyveres ellenzéki csoport is harcban áll a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereggel.

Szíriában több mint egy hete fegyvernyugvás van érvényben. Ez azonban nem vonatkozik az Iszlám Államra, az an-Nuszra Frontra és a velük szövetséges iszlamista csoportokra.
Biden az Abu-Dzabi közelében található al-Dafra légi bázison amerikai pilóták és egyesült arab emírségekbeli katonák előtt mondott lelkesítő beszédében fogadkozott, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei el fogják pusztítani az Iszlám Államot. Biden köszönetet mondott az emírségeknek, hogy részt vesznek a koalícióban, és rendelkezésére bocsátják a bázist, továbbá légi felderítő feladatokat látnak el.

A közel-keleti diplomáciai körúton tartózkodó Biden az Egyesült Arab Emírségek után Izraelbe, a palesztin ellenőrzésű Ciszjordániába és Jordániába is elutazik.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.