Több millió menekültre készül a német kormány
Évente félmillió menekülttel, így 2020-ig 3,6 millióval számol egy előrejelzés szerint a német gazdasági tárca.
A német kormány egy friss előrejelzés szerint azzal számol, hogy az évtized végéig összesen 3,6 millió menedékkérő érkezik az országba – írta a Süddeutsche Zeitung című napilap csütörtöki számában.
A becslést a lap értesülése szerint a német gazdasági minisztérium készítette saját számításai nyomán, "tisztán technikai alapon", de más tárcákkal együttműködve. Csak tavaly 1,1 millió bevándorló érkezett Németországba. Az előrejelzés 2020-ig átlagosan évi félmillió menekülttel számol.
A német kormány ugyanakkor már értésre adta, hogy hivatalos prognózist nem kíván készíteni a várható migránshullámról, mert nem tartja érdemi pontossággal megbecsülhetőnek az érkező menekültek számát.