Valójában nem a négyéves kisfiú, hanem egy hasonló nevű 16 éves fiatal követte a négyrendbeli emberölést a 2014-es zavargások idején – ismerte el az egyiptomi hadsereg. A kisfiú a vádbeli cselekmények idején egyéves volt, de ezt ügyvédje hasztalanul próbálta bizonyítani a katonai diktatúra bírósága előtt.
Tévedett az egyiptomi katonai diktatúra igazságszolgáltatása, amikor életfogytiglani börtönt szabott ki egy négyéves fiúcskára négyrendbeli gyilkosság vádjával. A hadsereg hivatalosan közölte is, hogy hibát követtek el – írta a BBC.
Kiderült, hogy a négyéves helyett egy hasonló nevű 16 éves fiút kellett volna elítélni. Ahmed Manszur Koráni Alit 115 másik emberrel együtt vádoltak meg a Muszlim Testvériség támogatóinak tüntetésein történtekkel összefüggésben.
A fiú ügyvédje még papírokat is beadott bizonyítandó, hogy Ahmed mindössze egyéves volt akkoriban, 2014 elején. Ám a bírósági tisztviselők a védő szerint nem továbbították a vádlott születési anyakönyvi kivonatát a bírónak.
Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a tévedésből elítélt kisfiúval.
A fiút négyrendbeli gyilkossággal, nyolcrendbeli gyilkossági kísérlettel, valamint kormányzati tulajdon megrongálásával vádolták meg.