Világ MTI 2016. február. 06. 19:20

Közel 35 ezer szíriai érkezett a török határhoz az elmúlt két napban

Csaknem 35 ezer szíriai menekült érkezett a szíriai-török határhoz Kilis városánál, ellátásukról a határ szíriai oldalán felállított táborban gondoskodnak - mondta szombaton Kilis tartomány kormányzója.

Suleyman Tapsiz a Kilis közelében található Oncupinar határátkelőnél újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy további 70 ezer szíriai menekültre számítanak, ha az orosz légicsapások és Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregének előrenyomulása folytatódik a polgárháború sújtotta közel-keleti országban.

"Nem zártuk be a kapuinkat, de ebben a pillanatban nincs szükség arra, hogy határainkon belül lássuk vendégül ezeket az embereket" - mondta a kormányzó, hozzátéve, hogy élelmiszert, sátrakat és takarókat adtak a szükséget szenvedőknek.

 

AFP / Stringer

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter az EU-tagországok külügyminisztereinek informális találkozóját követően Amszterdamban azt mondta, értesülései szerint 55 ezer szíriai indulhatott útnak a török határ felé. Cavusoglu igyekezett megnyugtatni az európai országokat, hogy országa a menekültekkel kapcsolatban hű marad a "nyitott határok politikájához", ugyanakkor nem pontosította, hogy mikor akarja megnyitni a szíriai határnál lévő Oncupinar átkelőt a szíriai menedéket keresők ezrei előtt.

"Már ötezret fogadtunk, további 50-55 ezren vannak úton, és nem hagyhatjuk őket magukra, mert folytatódnak az orosz légicsapások. Iskolákat, kórházakat és polgári lakosokat támadnak" - jegyezte meg a török diplomácia vezetője.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra szólította fel Törökországot, hogy nyissa meg határait a szíriaiak előtt, és Brüsszel éppen ilyen célokra ad segélyt Ankarának.

A Norvég Menekültügyi Tanács azt mondta, szíriaiak ezrei érkeztek a török határ közelében kialakított menekülttáborokba, amelyek már ezt megelőzően is tele voltak.
Korábban Ahmet Davutoglu török miniszterelnök azt mondta, több mint ötezer türkmén és arab menekültet fogadtak be az országba.

Eközben szombaton további kétezer türkmén lépte át a szíriai-török határt, hogy elmeneküljön a Szíria északnyugati részén, Aleppó térségében dúló harcok elől. A menekültek a dél-törökországi Hatay tartományban fekvő Yayladagi városa közelében lévő Guvecci táborban leltek ideiglenes menedéket.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.