Világ MTI 2016. február. 01. 18:39

Kína: acélcsövekkel verték ki belőle a halálbüntetéshez szükséges vallomást

...majd szabadon engedték. A most 53 éves Csen Man 21 évet ült ártatlanul, halálbüntetését felfüggesztették. Egy másik ügy miatt 27 kínai tisztviselőt büntettek meg, az 1996-os esetben végre is hajtották a halálos ítéletet.

Huszonegy év börtön után állapította meg a bíróság egy elítélt kínai férfiról, hogy ártatlan. Felfüggesztett halálbüntetését kényszervallatás hatására tett vallomására alapozták – közölte a kínai média helyi idő szerint kedden.

A Csöcsiang tartományi felsőbíróság hivatalosan felmentette a most 53 éves Csen Mant az 1994-es vádak alól, kimondva: nem nyert bizonyítást, hogy ő követte el azt a gyújtogatást, amelyben egy nő is meghalt.

Csent 1992 decemberében fogták el Hajnan tartományban, és 1993 novemberében emeltek ellene vádat gyilkosság miatt. Halálos ítéletét 2 évre felfüggesztették, ami a kínai joggyakorlat szerint rendszerint életfogytiglani börtönt jelent. Az elmúlt 23 évben ő és családja is folyamatosan azt szorgalmazta, hogy az ügyet tárgyalják újra.

AFP / Marcus Fehrer

Csen a szabadulásáról közzétett képek tanúsága alapján mosolyogva hagyta el a Hajnan tartományi Hajkou fegyintézetének épületét, ahol rokonai és újságírók várták. A beszámolók szerint Szecsuanba utazott, ahol szüleivel tölti majd együtt a közelgő kínai újév ünnepét.

Csen vallomásában több ellentmondás felfedezhető volt, emellett alibivel is rendelkezett. Tanúk igazolták, hogy a bűncselekmény időpontjában egy építkezésen dolgozott. A férfit kihallgatásai során addig fojtogatták, amíg majdnem megfulladt, ízületeit botokkal és acélcsövekkel verték – számolt be a vallomás kikényszerítésének módszereiről a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása.

Az ügyvéd elmondta, védence azt szeretné, ha felelősségre vonnák azokat, akik eljártak ellene, nincs benne gyűlölet, de kártérítést követel.

A kínai médiában szintén helyi idő szerint kedden hozták nyilvánosságra, hogy 27 embert megbüntettek egy 1996-ban tévesen hozott és végrehajtott halálos ítélet miatt.

Hirdetés