Világ MTI/hvg.hu 2015. december. 13. 19:10

Szaúdi tabudöntögetés

A rendkívül konzervatív Szaúd-Arábiában először választottak nőket helyi képviselőtestületekbe, a választáson először szavazhattak nők, és jövőre felépülhet az első mozi a királyságban.

AFP / Mohammed Al-Shaikh

Tizenhét nőt választottak be helyi önkormányzatok képviselőtestületeibe az ország különböző részein vasárnap az ultrakonzervatív muszlim királyságban, Szaúd-Arábiában tartott helyhatósági választásokon, amelyen első alkalommal indulhattak és egyben szavazhattak nők is - közölte a szaúdi belügyminisztérium.

Mások között bekerült egy női jelölt a városi önkormányzat testületébe Rijádban, a fővárosban is, a politikuscsaládból származó Huda al-Dzserajzi személyében. Dzserajzi a konzervatív monarchia egyik regionális kereskedelmi kamarája egykori elnökének leányaként mérettette meg magát a mostani helyhatósági választáson, indulásával mintegy jelezve, hogy Rijád magas szinten adta jóváhagyását a nők részvételére. 

Egy másik új női képviselőt, Szalma bint Hizab al-Oteibit az iszlám legszentebb helyétől, a Mekkától nem messze található Madrakah községi tanácsába választották be. A választókörzetben, ahol indult, hét férfit és két nőt győzött le - jelentette az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség a választási bizottságra hivatkozva. Az ország legkonzervatívabb részén, Kasszim körzetében is bekerült két nő a képviselőtestületbe, nevüket azonban nem hozták nyilvánosságra. A voksoláson mintegy 900 nő és hatezer férfi szállt versenybe azért, hogy helyet kaphasson a csak korlátozott hatalommal bíró 284 községi tanács valamelyikében. A testületekbe a tagok kétharmada választások útján került be, a többieket kinevezik. Sok női képviselőjelöltet kizártak a megmérettetésből, míg mások maguktól léptek vissza, főleg a helyi vallási vezetők nyomására.
   

A sivatagi királyság volt az utolsó ország a világon, ahol nők nem jelöltethették magukat és nem szavazhattak választáson. Az idén januárban elhunyt Abdallah bin Abdel-Azíz király négy évvel ezelőtt rendelkezett arról, hogy nők is részt vehetnek a voksolásokon, és egyéb téren is tett bizonyos lépéseket a nők közéleti szerepvállalásának előmozdítása érdekében, szorgalmazva a leánygyermekek egyetemre küldését és a nők munkavállalását.
   

Az intézkedés bevezetésekor az "erkölcsi romlás" veszélyére figyelmeztettek a helyi vallástudósok, a néhai uralkodó azonban több mint két éve újabb, a női emancipáció irányába mutató lépést tett, és 30 nőt is beválasztott a 150 fős súratanácsba, a kormány fő tanácsadó testületébe.

Közben megépülhet az első mozi a királyságban - közölték vasárnap helyi sajtójelentések. A konzervatív iszlám állam filmbizottsága bejelentette, hogy aláírták azt a megállapodás, amellyel megkezdődhet a filmszínház megépítése a fővárosban, Rijádban. A dokumentumban leszögezték, hogy a mozi az iszlám és a hagyományos szaúd-arábiai értékek mellett elkötelezett. Szaúd-Arábiában vallási okok miatt eddig nem volt filmszínház, bár helyi fiatalok sok kampányt szerveztek már, hogy ezen változtassanak.

Hirdetés