Világ hvg.hu 2015. november. 25. 16:19

Elsírta magát a svéd miniszterelnök-helyettes, mert nem tudnak több menekültet fogadni

Svédország a menekültek nagy száma miatt kénytelen változtatni az ország nyitott menekültpolitikáján, Stefan Löfven miniszterelnököt követően erről nyilatkozott Åsa Romson miniszterelnök-helyettes, hogy korlátozó intézkedéseket vezetnek be. A rossz hírt megviselten közölte Romson, megkönnyezve a tájékoztatót.

Åsa Romson a zöldpárti belső vitákról beszélt, melyek a svéd menekültpolitika szigorításáról szóltak. A vita során az elvek mellett a realitásokhoz ragaszkodtak, Romsont az elmúlt hét vitái meggyőzték arról, hogy pártjának önkormányzati képviselőit támogassa – az önkormányzatok jelezték, hogy nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani ekkora embertömeg számára, ami átfordult az eddig nyitott politika elleni fellépéssé. A svéd kormány végül arról döntött, hogy az országba érkező menekültek csak meghatározott ideig tartózkodhatnak az országban – ennek lejártakor felülvizsgálják státuszukat, illetve korlátozzák az országba engedett menekültek bevándorlását abban, hogy a korábban érkezetteket egyesítsék külföldön tartózkodó családtagjaikkal.

"Fáj, hogy Svédország már nem képes olyan magas szinten a menekültek befogadására, mint napjainkig" – mondta Löfven keddi tájékoztatóján. A miniszterelnökhöz hasonlóan a döntés megviselte helyettesét, aki a megkönnyezte a sajtótájékoztatót. Svédország éves szinten 190 ezer menekült befogadására számított, az elmúlt időszakban viszont hetente már tízezer menekült érkezett az országba.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.