2015. november. 08. 21:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 08. 21:16 Világ

Román kormányalakítás: Iohannis kiment a tüntetők közé

A román államfő meghallgatta a demonstrálók követeléseit. Elmélyült eszmecserére nem igazán volt lehetőség, főleg üvöltözésből és lökdösődésből állt a párbeszéd.

Kiment a bukaresti Egyetem téren napok óta tüntető emberek közé vasárnap este Klaus Iohannis román államfő, hogy meghallgassa követeléseiket, javaslataikat és személyesen is szót váltson velük.

A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: "Most már nem hajlok az előrehozott választásokra".

Victor Ponta eddigi kormányfő szerdai lemondása után az államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. A pártok a konzultációsorozat első fordulójában előre hozott választásokat, vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet.

Bukarestben és az ország nagyvárosaiban kedden kezdődött tüntetéssorozat, amelynek résztvevői a közélet megtisztulását, a kompromittálódott politikusok eltávolítását, a korrupció megfékezését követelik. A bukaresti tüntetők - és az eseményeket kommentáló román újságírók - a hét folyamán több ízben számon kérték, miért nem jelent meg választói között Klaus Iohannis államfő, az egyedüli olyan politikus, akinek a legitimitását a tiltakozók sem kérdőjelezték meg.

Az elnök ehelyett előbb az elnöki palotába invitálta a tüntetők küldötteit, majd mikor azok elutasították, hogy képviselőket válasszanak maguk közül, pénteken megígérte, hogy felkeresi őket. A hét végére a tüntetéssorozaton résztvevők száma a kezdeti több tízezerről néhány ezerre csökkent.

Klaus Iohannis kevesebb mint félórát töltött a téren, de a lökdösődést kivédeni próbáló testőrök és az operatőrök vastag gyűrűjében, a hátsó sorokból kiabálók hangzavara közepette nem sok lehetősége volt elmélyültebb eszmecserét folytatni a demonstrálókkal. Közben a "Korrupció öl", "Háromszázat, nem hatszázat (törvényhozót) akarunk", "Szabadíts meg a tolvajoktól" skandálás hallatszott.

A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: "Most már nem hajlok az előrehozott választásokra".

Az államfő nem mondott beszédet, annak ellenére, hogy a többen azt skandálták, hogy adjanak neki hangosbeszélőt. Később Facebook-bejegyzésben összegezte az eseményt, miszerint sok "lázadást és reményt" látott a téren, és azt tanácsolta a jelenlévőknek, maradjanak aktív alakítói a közéletnek, mert csak összefogással tehetik olyanná Romániát, amilyennek mindannyian látni szeretnék.

Victor Ponta eddigi kormányfő szerdai lemondása után az államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. A pártok a konzultációsorozat első fordulójában előre hozott választásokat, vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.