2015. október. 25. 20:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 25. 20:46 Világ

Lehet, hogy hiába ültek össze kormányfők Brüsszelben

A szerb miniszterelnök a nyugat-balkáni migráció által érintett országok csúcstalálkozójának első forulója után azt mondta, nem biztos, hogy sikerül megállapodni olyan intézkedésekről, amelyek azonnali eredményt hoznak.

Egy neve mellőzését kérő uniós forrás úgy nyilatkozott, hogy az állam- illetve kormányfők nemrég láttak neki a munkavacsorának, és ott lesz szó arról a 16 pontos nyilatkozattervezetről, amelyet az Európai Bizottság elnöke készített. A tisztviselő felhívta a figyelmet, hogy a migrációs útvonalon fekvő országok közül többen hoztak olyan döntéseket, amelyek más országokat is érintettek, és azóta a mostani az első alkalom, hogy egyáltalán beszélnek egymással. Mint mondta: a mai este az alkalom arra, hogy mindenki megfogalmazza, hogy milyen operatív intézkedésekre lenne szüksége.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök az emelte ki: fontos, hogy végre egy asztalhoz ültek ezeknek az országoknak a vezetői, sikerült megérteni egymás problémáját. A szerb kormányfő kitért arra is, hogy a csúcstalálkozón két kérdés emelkedett ki a többi közül; az uniós és a schengeni övezet határainak megerősítése, valamint az egymás közötti egyeztetés és a migránsok haladásának kezelése. A szerb kormányfő szerint rendesen kell bánni a menekültekkel, országa például nem vetett be könnygázt a migránsokkal szemben. A lehetséges kerítésépítésről Vucic azt mondta: ha Németország és Ausztria lezárja a határát, akkor tőlünk mit várnak, hogy mi legyünk az ütközőzóna?

A nyugat-balkáni migráció által érintett országok csúcstalálkozóját szokatlan módon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte. A megbeszéléseken Bulgária, Németország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Ausztria, Románia, Szlovénia, Albánia, Macedónia és Szerbia állam- illetve kormányfője vesz részt. Jelen van még az Európai Tanács és az Európai Parlament elnöke, továbbá az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex, valamint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) vezetője is.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.