2015. október. 20. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 20. 18:22 Világ

Úgy fogadták Londonban a kínai elnököt, mint 2011-ben Obamát

Királyi pompával fogadták kedden Londonban Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki állami látogatásra, vagyis a brit uralkodó vendégeként érkezett feleségével a brit fővárosba.

Az elnöki házaspárt szállodájából Károly trónörökös és hitvese, Kamilla cornwalli hercegnő kísérte a ceremoniális fogadtatás helyszínére, a királyi lovas testőrség laktanyájához, ahol II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg, valamint David Cameron miniszterelnök és kormányának több tagja várta a kínai elnököt.

A laktanya felvonulási parkjában, a Horse Guards Parade-en a brit hadsereg 1100 fős alakulata tartott díszszemlét, miközben a közeli Green Parkban 41 díszlövéssel üdvözölték a kínai vendéget.

Hszi Csin-ping és a királynő ezután hintón hajtatott a Buckingham-palotához. Az elnöki házaspár keddtől a hivatalos program végéig az első számú londoni királyi palotában lakik.

Legutóbb Barack Obama amerikai elnököt fogadták Londonban 2011-ben ekkora pompával.

Az Admiralitás és a palota között húzódó, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárútnál – ahol a királynő és a kínai elnök hatlovas hintója végighajtatott – több tízezren sorakoztak fel, köztük tüntetők és ellentüntetők.

A Mall egyik oldalán az Amnesty International emberi jogi szervezet rendezett tiltakozó demonstrációt, elsősorban azért, mert véleményük szerint a brit kormány a kínai elnökkel tervezett tárgyalásokon nem kívánja hangsúlyosan szóba hozni az emberi jogok kínai helyzetét. Philip Hammond brit külügyminiszter ugyanakkor ezt határozottan cáfolta.

A tiltakozó demonstrációval szemben, a sugárút másik oldalán Nagy-Britanniában tanuló kínai diákok ezrei tartottak rokonszenvtüntetést Hszi Csin-ping mellett. Az egymással hangpárbajt vívó két csoportot a rendőrség távol tartotta egymástól.

A kínai elnök látogatásának idején a két ország várhatóan 30 milliárd font értékű kereskedelmi és beruházási szerződéscsomagot ír alá. A látogatást beárnyékolja ugyanakkor, hogy brit acélipari vállalatok az utóbbi napokban egymás után jelentenek be többezres leépítéseket és gyárbezárásokat, rendre arra hivatkozva, hogy nem tudnak versenyezni a dömpingszerűen olcsó kínai acéllal.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.