2015. október. 19. 05:24 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 19. 08:25 Világ

Ausztria is bezárja kapuit?

Az osztrák és a szlovén belügyminiszter a menekültválságról egyeztetett, de nem világos, hogy miben állapodtak meg. A szlovén belügyminisztérium szerint ugyanis Ausztria ellátási nehézségek miatt leállította a menekültek fogadását, de az osztrák fél ezt ilyen formában cáfolta, szerintük csak arra mondtak nemet, hogy az eddiginél is több menekültet fogadjanak.

Ausztria arról értesítette Szlovéniát, hogy egyelőre nem tud fogadni több menekültet – közölte vasárnap éjszaka a szlovén belügyminisztérium. Osztrák részről viszont azt közölték, hogy "a status quo nem változik", és azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta. 

Az STA szlovén hírügynökség által idézett szlovén minisztériumi közlemény szerint Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásnak leállításáról. Azzal indokolta ezt, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. 

Az osztrák tárca szóvivője viszont az APA osztrák hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a hívás kezdeményezője a szlovén fél volt, és a kérés a határon átengedett bevándorlók napi számának növelésére vonatkozott, amit Bécs azért nem kíván elfogadni, hogy a határon ellenőrizhető maradjon az átlépők mozgása. Egyik közlésből sem derül ki, hogy a két miniszter beszélt-e konkrét számadatokról. 

Szlovénia néhány órával korábban korlátozta a Horvátországon át, jobbára közel-keleti országokból érkező menekültek fogadását azzal az indokkal, hogy nem képes naponta 2500-nál több menekültet ellátni. Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára közölte, hogy Szlovénia nem tud korlátlan számú migránst fogadni területén, Horvátországnak, Szerbiának és Macedóniának lassítania kell "az áradatot".

Sefic szerint Horvátország azt kérte, hogy Szlovénia naponta 5000 menedékkérőt fogadjon, miközben Ausztria azt jelezte, hogy 1500 főnél többet nem tud beengedni területére. Az államtitkár úgy vélte: Szlovénia nem tud eleget tenni a horvát kérésnek úgy, hogy az ne veszélyeztetné a nemzetbiztonságot és az állam zavartalan működését, ezért csak annyi migránst enged be a területére, amennyi el is tudja hagyni. 

A stájerországi tartományi rendőrség egyik illetékese hétfőre virradóra azt mondta, hogy az osztrák-szlovén határon nagyon nyugodt a helyzet, és ha valaki át kíván lépni, egyelőre átengedik osztrák területre.

Hirdetés