Lennart Johansson azt mondja, nem tudott arról, hogy a FIFA-nak korábban szerződése lett volna Michel Platinivel, pedig a francia UEFA-elnök azt állítja, a tanácsadói munkájáért tett zsebre kétmillió svájci frankot.
Lennart Johansson az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke szerint sem az UEFA-nak, sem a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának nem szóltak arról, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök alkalmazta 1999 és 2002 között Michel Platinit, a jelenlegi UEFA-elnököt.
Nemrég derült ki, hogy Michel Platini 2011-ben kétmillió svájci frankot fizetett Michel Platininek, aki ekkor már UEFA-elnök és FIFA-alelnök volt. Platini azt állítja, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.
"Akkoriban tagja voltam a FIFA végrehajtó bizottságának és Blatternek mindenképpen értesítenie kellett volna minket erről a megbízásról, de nem tette – nyilatkozott kedden a 85 éves svéd sportvezető. – Komoly összegről van szó, mégis a sajtóban olvastam Platini szavait, miszerint szerződése volt a FIFA-val." Johansson, aki 2007 után az UEFA tiszteletbeli elnökeként jelen volt az UEFA végrehajtó bizottsági ülésein, azt is jelezte, hogy 2011-ben Platini nem szólt a FIFA-tól kapott pénzről. "Tájékoztatnia kellett volna a bizottságot erről, én biztosan ezt tettem volna a helyében" – mondta el a véleményét Johansson.
A FIFA etikai bizottsága által egyformán 90 napra felfüggesztett FIFA-vezér Joseph Blatter és Michel Platini egybehangzóan azt állítja, hogy nem történt semmi törvénytelen a kétmilliós kifizetéssel.