2015. október. 13. 20:57 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 13. 20:57 Világ

Az Iszlám Állam elismerte, hogy likvidálták második számú vezetőjét

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elismerte, hogy második számú vezetője idén nyáron életét vesztette egy légicsapásban Irak területén - közölte kedden az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.

A SITE szerint az IÁ egyik szóvivője egy online terjesztett hangüzenetben megerősítette, hogy a Hádzsi Mutazként is ismert Fadil Ahmed al-Hadzsali meghalt. Az IÁ egyik szóvivőjének tulajdonított felvételen az is elhangzik, hogy a halottat nem kell siratni, mivel mindig is azt akarta, hogy "mártírként, Allah nevében haljon meg." 

Korábban a Fehér Ház azt közölte, hogy a terrorszervezet második számú vezetőjével egy amerikai légicsapás végzett augusztus 18-án az IÁ kezében lévő iraki Moszul közelében. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a szélsőséges iszlamista csoportot vezető Abu Bakr al-Bagdadi helyettesének számító férfi volt a legfőbb irányítója a fegyverek, járművek és emberek Irak és Szíria közötti szállításának. A közlemény szerint Hádzsi Mutaz részt vett a Moszul elleni tavaly júniusi offenzíva megtervezésében. 

A kedden nyilvánosságra került üzenetben az IÁ egyúttal arra szólította fel "az iszlám fiatalságot", hogy indítsanak "szent háborút" az Egyesült Államok és Oroszország ellen, amiért azok "keresztes háborút folytatnak a muszlimok ellen" a Közel-Keleten. Mind az Egyesült Államok, mind Oroszország légicsapásokat folytat Szíriában az IÁ ellen, bár Washington szerint az orosz katonai akció nem elsősorban a dzsihadisták, hanem a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló mérsékelt felkelők ellen irányul.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.