2015. október. 06. 15:50 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. október. 06. 15:54 Világ

Megint kapott pár tojást az ellenzéktől a koszovói miniszterelnök

Ismét tojással dobálták meg ellenzéki aktivisták Isa Mustafa koszovói kormányfőt kedden, a koszovói-szerb határ közelében fekvő Podujevo településen. Az akciót magára vállaló Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt keddi közleményében azzal indokolta ezt, hogy a miniszterelnök a szerb kisebbség mellett áll ki. A rendőrség két aktivistát elfogott.

A Koha Ditore című pristinai napilap beszámolója szerint az ellenzéki párt azt is közölte: addig fogják akadályozni a kormány munkáját, amíg Isa Mustafa vissza nem vonja aláírását a Szerbiával kötött augusztusi megállapodásról. Az egyezményt nem hozták ugyan nyilvánosságra, de a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek.

Az Önrendelkezés fenyegetésével újabb politikai válság alakulhat ki Európa legfiatalabb államában.

A pristinai törvényhozás munkáját az őszi ülésszakban már háromszor el kellett halasztani, mert az Önrendelkezés képviselői akadályozták a munkát.

A 2014-es parlamenti választások után fél évig nem volt kormánya Koszovónak, ami miatt szinte teljesen leállt az ország európai integrációja, nem érkeztek új befektetések, és az emberek is csalódtak a politikusokban. Hashim Thaci koszovói külügyminiszter szerint viszont most nem fenyeget hasonló politikai válság, a következő választásokra csak 2018 nyarán lehet számítani.

A politikus a pristinai RTV21-nek adott interjúban "technikai akadálynak" nevezte a parlament munkájának ellehetetlenítését, amin túl lehet lépni gyorsan, ezért szerinte nem kell az államfőtől segítséget kérni. Egyetértett ugyanakkor abban, hogy nem jelent jót az ellenzék bejelentése a parlament munkájának bojkottjáról.

A 120 fős pristinai törvényhozásban a kormánykoalíciónak 67, az ellenzéknek pedig 53 képviselője van.

Szeptember második felében a pristinai parlament ülésén is tojással dobálták meg ellenzéki képviselők a koszovói miniszterelnököt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.