2015. szeptember. 08. 07:20 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 08. 12:10 Világ

Kivégeztek két pedofil erőszaktevőt Kínában

Az egyik férfi online csevegőfórumokon, a másik az utcán cserkészte be áldozatait. A három évvel ezelőtt zárult bűncselekménysorozatért mindkettejüket kivégezték.

Kivégeztek két kínai férfit, miután bűnösnek találták őket kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekben – tájékoztatott a legfelsőbb bíróság közleménye nyomán a kínai média kedden.

Vang Jung az interneten, online csevegőfórumokon vett rá iskoláskorú lányokat arra, hogy a kelet-kínai Anhuj tartományban lévő otthonában meglátogassák. 2010 és 2012 között 16 lányt megerőszakolt, közülük nyolcan voltak 14 évesnél fiatalabbak. A férfit zsarolásban is bűnösnek találták. A bírósági közlés szerint áldozatai fizikailag és mentálisan is sérültek.

A másik férfi, akin szintén végrehajtották a halálos ítéletet, Hu Cun-piao, aki 2004 és 2012 között a kelet-kínai Santungban az utcán támadott meg nőket, köztük diákokat. 11-et megerőszakolt, heten voltak 14 év alattiak. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.

A legfelsőbb bíróság közleményében utalt rá, hogy a kiskorúkkal szemben elkövetett szexuális támadások miatt ítélték meg szigorúbban a bűncselekményeket és hagyták jóvá a halálbüntetés végrehajtását. Felhívták a diákok és a szülők figyelmét a nagyobb elővigyázatosságra, egyúttal szorgalmazták az általános és középiskolákban a szexuális nevelést, valamint a diákok figyelmeztetését az internet veszélyeire.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.