Észak felé menekülő szírt küldenek vissza Magyarországra
Három szíriai és hat iraki illegális bevándorlót tartóztatott fel a lengyel határőrség a chyznei szlovák-lengyel határátkelő közelében.
Az esemény még szombaton történt, az érvényes úti okmányokkal nem rendelkező embereket átadták a szlovák hatóságoknak - közölte hétfő délután az onet.pl lengyel hírportál. A szíriaiak egyike korábban Magyarországon nyújtott be menedékkérelmet, őt a dublini egyezmény értelmében oda irányítják vissza.
A kilenc közel-keleti bevándorlót egy lengyel rendszámú személygépkocsiban szállították, ennek lengyel állampolgárságú vezetője ellen eljárás indult.
A lengyel bevándorlási hivatal adatai szerint az év első felében kevesebb mint háromezer illegális bevándorlót tartóztattak fel Lengyelország határán, nagy részük Ukrajnából érkezett. Ugyanakkor a lengyel idegenrendészeti statisztikák szerint nő a közel-keleti és észak-afrikai bevándorlók aránya.
Augusztusban például a lengyel sajtó arról értesült, hogy a rendőrség egy, 31 illegális bevándorlót szállító buszt állított meg a cseh határ közelében fekvő Szklarska Poreba mellett.
A Magyarországon keresztül is átutazó, Németországba tartó szíriai, afgán és jemeni állampolgárok közül két gyermeket és anyjukat kimerültség miatt kórházba szállítottak. A migránsok nem kértek lengyelországi menedékjogot, státusuk tisztázásáig menekültközpontba irányították őket. A busz sofőrje elmenekült.