2015. augusztus. 19. 21:39 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 19. 21:06 Világ

Figyelmeztette a NATO az orosz szeparatistákat

Az Oroszország által támogatott ukrajnai szeparatisták bármi olyan kísérlete, amely Ukrajna további területeinek elfoglalására irányulna, elfogadhatatlan lenne a nemzetközi közösség számára - figyelmeztetett a NATO szerda este közzétett nyilatkozatában.

A szövetséges tagállamok képviselői a nap folyamán megvitatták a kelet-ukrajnai helyzetet, és súlyos aggodalmuknak adtak hangot az erőszak újabb kiterjedése miatt - állt a NATO közleményében. A szövetségesek szerint az összes érintett félnek a feszültség enyhítésére kell törekednie, és önmérsékletet kell tanúsítania.

A NATO-közlemény megerősítette, hogy a megoldást diplomáciai úton kell keresni, és hogy a békéhez vezető utat a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtása jelenti.

"Oroszország különleges felelősséget visel a politikai megoldás megtalálását illetően. Az orosz támogatást élvező szeparatisták bármi olyan kísérlete, ami Ukrajna további területeinek elfoglalására irányulna, elfogadhatatlan lenne a nemzetközi közösség számára" - olvasható a nyilatkozatban.

A NATO kitért arra is, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői számára lehetővé kell tenni munkájuk biztonságos és korlátozásoktól mentes végzését. 

Az atlanti szövetség - hangsúlyozta a közlemény - határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét. A szövetséges államok képviselői leszögezték: az euroatlanti térség biztonsága szempontjából kulcsfontosságú az olyan független, szuverén és stabil Ukrajna léte, amely szilárdan elkötelezett a demokrácia és a jogállamiság mellett.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.