2015. augusztus. 12. 05:25 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 12. 10:23 Világ

Lemond a líbiai miniszterelnök, de lehet, hogy nem

Lemond Líbiában a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője – ezt maga Abdalláh asz-Száni jelentette be kedd éjjel egy tévéinterjúban.

"Lemondásomat hivatalosan vasárnap nyújtom be a törvényhozásnak" – közölte a miniszterelnök, aki egyszer már tavaly is a távozás mellett döntött, de akkor meggondolta magát.

Mostani bejelentésének véglegességét megkérdőjelezte Hátim al-Arábi kormányszóvivő is, aki az interjú befejezése után a Reuters brit hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy értelmezése szerint Száni csak kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha népe ezt kéri. A szóvivő szerint a miniszterelnök a posztján marad.

A tavaly március óta hivatalban lévő Abdalláh asz-Száni azután beszélt lemondásáról, hogy a műsorvezető olyan líbiai emberek bírálatának sorát olvasta fel, akik szerint a kormány nem végzi hatékonyan a munkáját. A kritikusok egyebek között a közbiztonság, a közszolgáltatások és a belföldi menekültek ellátásának elégtelenségét vetették a miniszterelnök szemére.

Nemzetközi megfigyelők szerint Líbiában három évvel a Kadhafi-rendszer bukása után teljes a káosz: az országban két parlament és két kormány működik, és a polgárháborús Líbia fontos állomása a Földközi-tengeren át Európába tartó embercsempészetnek is. Abdalláh asz-Száni nemzetközileg elismert kormánya kénytelen volt Tripoliból az ország keleti részébe menekülni, miután a főváros fölött átvette az ellenőrzést egy fegyveres lázadócsoport, amely saját kormányt hozott létre.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.