2015. július. 09. 21:58 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 09. 21:57 Világ

Politikusokat is érinthet egy pedoifíliával kapcsolatos brit vizsgálat

Független vizsgálat indult pedofil bűncselekmények ügyében Nagy-Britanniában, miután korábban számos ezzel kapcsolatos dokumentum eltűnt. A sajtó szerint politikusok is érintettek lehetnek.

Átfogó független vizsgálat indult csütörtökön Nagy-Britanniában azoknak az utóbbi évtizedekben elkövetett pedofil bűncselekményeknek az ügyében, amelyekben politikusok és más közéleti személyiségek, valamint állami intézmények is érintettek.

A nyomozást még Theresa May brit belügyminiszter rendelte el tavaly júliusban, miután a sajtó megszellőztette, hogy nyoma veszett 114 dokumentumnak, amelyek kiskorúak ellen 1979 és 1999 között elkövetett szexuális visszaélésekről tartalmaztak feljegyzéseket. A sajtó szerint az egyik ilyen eltűnt irat például arról szól, hogy egyes képviselők és más politikusok kapcsolatban állnak egy pedofil hálózattal. 

Az átfogó vizsgálat annak kiderítésére is irányul, hogy mely állami intézmények mulasztásai miatt nem derült fény a szóban forgó bűncselekményekre.

Az Angliára és Walesre kiterjedő nyomozás lefolytatásával az új-zélandi származású Lowell Goddard bírónőt bízták meg. Ő már a harmadik a sorban, akit erre a szerepre jelöltek, két elődje ugyanis kénytelen volt lemondani a feladatról, mivel esetükben - mint utóbb kiderült - a szóban forgó bűnügyek egyes elkövetőjével vagy éppen  eltussolójával való kapcsolat miatt nyilvánvaló érdekkonfliktus állt fenn.

Goddard csütörtökön azt mondta: a vizsgálat egyedülálló lehetőség annak feltárására, hogy a múltban milyen mulasztásokat követtek el az egyes állami intézmények akkor, amikor "a gyerekek védelmén volt a sor". A bírónő becslése szerint minden 20. angliai és walesi gyermek áldozatul esett szexuális visszaélésnek, de mint mondta, a tényleges számok ennél is riasztóbbak lehetnek. Hozzátette: eltökélt szándéka, hogy a nyomozás során birtokába kerülő információkat a lehető legnagyobb mennyiségben a nyilvánosság elé tárja.

A bírónő hangsúlyozta, hogy a szóban forgó szexuális visszaélések "maradandó sebhelyet" hagytak az áldozatokon, sőt a társadalom egészén is. A vizsgálat 2020-ig is eltarthat a kiértékelésre váró dokumentumok nagy mennyisége miatt.

Nagy-Britanniában az utóbbi években hatalmas felháborodást váltottak ki azok a kiskorúak elleni szexuális visszaélések, amelyeket közismert személyek követtek el. Számos feljelentést tettek például televíziós műsorvezetők, köztük a BBC brit közszolgálati adó már elhunyt munkatársa, Jimmy Savile ellen. A műsorvezetőről, aki évtizedeken át látható volt a képernyőn, néhány évvel ezelőtti halála után derült ki, hogy százak - gyerekek és felnőttek - ellen követett el szexuális visszaélést.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.