2015. július. 02. 21:11 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 02. 21:04 Világ

Nem nyúlnak hozzá a munkást megragadó és kilapító ipari robothoz

Egyelőre szünetel annak az ipari robotnak az összeszerelése, amely félkész állapotban megölt egy fiatal munkást a Volkswagen egy Kassel melletti üzemében.

A munka folytatásával meg kell várni az ügyészség engedélyét - közölte csütörtökön az autógyár szóvivője. Az ügyészség azért indított vizsgálatot az ügyben, mert nem természetes haláleset történt hétfőn az autógyárban. 

A Kassel melletti Baunatalban lévő üzemben egy új gyártósor felszerelése közben a beüzemelés alatt álló egyik robot egyelőre ismeretlen okból megragadta és nagy erővel egy fémlaphoz szorította a rajta dolgozó munkást, egy külső cég 22 éves alkalmazottját.

A férfi súlyos zúzódásokat szenvedett a mellkasán, és bár a helyszínen még sikerült újraéleszteni, később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az üzem szóvivője szerint már 1986-ban is történt egy hasonló halálos baleset egy automata gyártósoron. A Volkswagen főleg sebességváltókat és elektromotorokat gyárt a 15 500 embert foglalkoztató baunatali üzemben. A robot által elkövetett emberölés egy elektromotor-gyártósoron történt.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.